42582

Túl vagyunk (részben) a megyei választásokon, most az eredményeket kell földolgozni szellemileg és a gyakorlatban egyaránt. Mert akárhogy is alakulnak a dolgok, várt vagy meglepő eredmény születik, a tényekkel szembe kell nézni, el kell fogadni, alkalmazkodni hozzájuk, élni velük.

A szlovákiai sajtó most elsősorban egy, a választási eredményből adódó problémával van elfoglalva, ronda béka az, amit nem bír lenyelni. A probléma neve Kotleba, akit eléggé egyhangúan szélsőségesen jobboldali, populista tényezőnek tudnak be, s ennek következtében mindenki egyhangúan beijedt. Nem tudom, minek van itt nagyobb súlya, a saját pozícióvesztésnek, vagy a világ ítéletétől való félelemnek, netán a nézetkülönbségnek, s az abból adódó veszélynek. Általában persze ez utóbbit hangoztatják, na de tudjuk: a politikában nem mindig az a lényeg, amit annak kiáltanak ki.
Ráadásul attól tartok, az egész dolog megítélésében némileg félrenyúltak. Egyszerűen azért, mert Kotleba nem probléma. Higgyék el, Kotleba, akinek szinte egyetlen gondja a cigánykérdés, nem probléma, mert Kotleba KÖVETKEZMÉNY.
A jobb- és baloldal kölcsönös egyetértésben egymást okolja a szélsőjobb előretöréséért, pedig mindkét félnek volt már lehetősége, hogy foglalkozzon a cigányproblémával, és társadalmilag, tehát mindenki számára elfogadható mederbe terelje. De nyilvánvalóan nem ez történt, mert ha ez történt volna, Kotleba sem volna. A gond ott kezdődik, hogy ha bárki a cigányokkal kapcsolatos problémára rámutat, azt azonnal rasszizmussal és diszkriminációval vádolják, már az is rasszizmusnak minősül, ha valaki cigányokról beszél és nem romákról. A statisztikában pedig, tudjuk, tilos kimutatni, milyen közegből jött a vétkes, mert az is rasszizmusnak, negatív megkülönböztetésnek minősül. Holott mindenki tudja, hogy a cigányok bűnözési aránya magasabb az átlagnál. De vajon született-e valami intézkedés, amely ezt megváltoztatni volna hivatott? Ha mindent rasszizmusnak neveznek ki, hogyan lehet megállapítani a probléma diagnózisát? S ha nincs pontos diagnózis, hogyan lehet hatékonyan gyógyítani? Ehelyett a problémákat elhallgatják, szőnyeg alá söprik, s aztán csodálkozunk egy nagyot, és álszenten rémüldözünk, hogy derült égből jön egy Kotleba, aki számára minden cigány eleve bűnöző. Ami persze hülyeség, hiszen a bűnözés nem a bőrszín vagy vallás stb. következménye, annál az jóval bonyolultabb – populista néphülyítésnek azonban jól beválik az ilyen állítás. Ám ha csak olyan intézkedéseket vagyunk képesek hozni, amelyek a problémát nem oldják meg, ellenkezőleg: csak elmélyítik, mert attól tartunk, hogy rasszistáknak neveznek, aligha jutunk zöld ágra. Ehelyett olyan légkört és föltételeket kéne teremteni, amikor a becsületes, pozitívan aktív megélhetés vonzóbb és érdemesebb, mint mások rovására létezni.
A feladat egyszerű, megvalósítani annál bonyolultabb és nehezebb. De vajon nem azért választottuk a politikusokat, hogy érdemben foglalkozzanak ezzel? Nem, Kotleba nem probléma. Az probléma, aminek következtében létrejött. Tessék becsülettel és hatékonyan orvosolni az okot, szigorral, következetességgel, emberséggel, s akkor a következmény sem lesz.

Aich Péter/Felvidék.ma