42405

Régi adósságukat törlesztették, mikor a szesztai községi temetőben a 2. világháború hősi halottak sírhalmait méltóan megjelölték, s a község, közösségeink, történelmi egyházaink képviselőivel közösen felavatták és felszentelték.
1944-ben kb. egy hónapon keresztül állt a front Szeszta község határában. A községben elesett /hősi halált halt/ honvédokat a község lakosai temették el.
Pető Sándor honvédet a temető református részében, Ferdics Ferenc honvédot a katolikus elhunytak soraiba. Csiri István, Hartman János, Szabó Ferenc honvédeket a folyamatos ágyúzás, tüzérségi tűz alatt a görög katolikus templom épülete védelmét kihasználva közös sírba temették.
A honvédek sírjait a község lakosai megtartották, rendben tartották az elmúlt évtizedek alatt. A sírok fejfája, keresztje viszont már elkorhadt, s az a veszély fenyegetett, hogy eltűnnek a feledésben.
Gazsi Imre helyi lakos a honvédok sírjai megmentése érdekében a hasonló értékmentő kezdeményezések megvalósítóját, a Szepsi és Környéke Társulást szólította meg. A Társulás, a Csemadok Alapszervezet és az MKP Helyi szervezetének a tagjai a sírhantokat rendbe hozták, és a hősi halottak nevét feltüntető márványtáblát is elhelyeztek.
2013. október 19-án Szeszta községben a községi temetőben szervezett ünnepi megemlékezésen történelmi adóságot törlesztettek. Az ünnepség keretén belül több mint száz emlékező tisztelgett a hazáért hősi halált halt honvédek emléke előtt.
Abosi Sándor üdvözlése után Gazsi Imre elevenítette fel a II. világháború történéseit a faluban és a Szesztán hősi halált halt magyar honvédok hamvainak sorsát.
Köteles László a Csemadok országos alelnöke ünnepélyesen mondott köszönetet a község lakosainak, hogy az elmúlt évtizedekben minden akarat ellenére, amelyek el akarták feledtetni történelmünket, a szesztaiak példamutató módon megtartották ezeket az emlékeket és tisztelegtek áldozatuk előtt.
Szanyi Szintia és Szilasi Noémi szavalata után a történelmi egyházak képviselői a honvédsírokat ünnepélyes megáldották.
Parti Tibor szesztai református lelkész, Pető Sándor honvéd emlékére mondott búcsúbeszédet. Fedorka Zsolt csécsi római katolikus plébános, Ferdics Ferenc honvéd síremlékét szentelte fel és tisztelgett emléke előtt. A görög katolikus temetőben Vakles Attila szesztai görög katolikus esperes-parókus áldotta meg Csiri István, Hartman János, Szabó Ferenc honvédek közös sírját, és emelte ki beszédében áldozatuknak a mai generációkat is kötelező üzenetét.
A sírok megkoszorúzása után a jelenlévők közösen énekelték el nemzetünk imádságát, a Himnuszt.
A megemlékezés méltóságát emelte, s felejthetetlenné tette a megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő többszörösen kitüntetett Szesztai Női Éneklőcsoport.

Köteles László, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>.
{phocagallery view=category|categoryid=1296|limitstart=0|limitcount=0|type=1}
{iarelatednews articleid=”35452,27342″}