gasparovic ivan 05

A jövő tavasszal esedékes köztársaságielnök-választáson valószínűleg a Smer-SD jelöltjét támogatja majd Ivan Gašparovič jelenlegi köztársasági elnök. Amint azt egyik interjújában az államfő elmondta, köztudott róla, hogy szociális és nemzeti kérdésekben a Smer párthoz áll közel, így ebből könnyen kikövetkeztethető a válasz. Az előző államfőválasztások során pedig a Smer is Gašparovičot támogatta. A Smer jelenlegi államfőjelöltje azonban még mindig nem ismeretes, bár háttérinformációk szerint leggyakrabban Robert Fico kormányfő neve merül fel ezzel kapcsolatban. A párt ez év végére ígérte, hogy előáll a jelöltje nevével.
Gašparovič szerint nem lenne jó, ha a köztársasági elnök olyasvalaki lenne, akinek még nincsenek tapasztalatai e téren. „Nagyon fontos, hogy milyen a kapcsolat a köztársasági elnök és más köztársasági elnökök, illetve a kormány tagjai közt. Ha például valamit el szeretne intézni, mondjuk a lengyel államfővel, akkor egyszerűen felhívhassa telefonon. Fontos például az is, hogy a nemzetközi találkozókon az Amerikai Egyesült Államok elnöke tiszteletben tartsa a személyét. Ezek nélkül az új államfő nagyon nehezen kezdi meg a ténykedését” – vélekedik Gašparovič. Véleménye szerint a választópolgároknak ezeket a dolgokat is figyelembe kellene venniük.
Ahhoz, hogy valaki indulhasson a köztársaságielnök-választáson, vagy 15 parlamenti képviselői aláírásra vagy 15 ezer polgár aláírására van szüksége. Ez idáig a jelölését Radoslav Procházka parlamenti képviselő, Andrej Kiska vállalkozó, Milan Kňažko színész, Ján Čarnogurský, a KDH alapító elnöke jelentette be. A KDH jelöltje a Most-Híd támogatásával Pavol Hrušovský, az SaS pedig Peter Osuskýt jelölte. Az MKP köztársaságielnök-jelöltje Bárdos Gyula. Bejelentette továbbá indulást az államfőválasztáson Ľubica Blašková, az Orosz-szlovák Társaság titkára, Milan Melník nyugdíjas tudós, Jozef Behýl, aki a civil szféra területén tevékenykedik, Leonid Chovanec kassai nyugdíjas és Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere. A közösségi oldalán közzétett információk szerint nem vonta vissza jelöltségét Bósza János civil aktivista sem, aki miután nyilvánosságra került, hogy az MKP saját jelöltet indít, bejelentette, hogy nem politikus jelölt esetén visszalép, amit a média képviselői úgy értelmeztek, hogy ezt meg is tette. Bósza azonban nemrégiben azt írta a közösségi oldalán, hogy a jelöltsége továbbra is érvényes, mivel Bárdost politikusnak tartja.

SITA nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”43062,40140,39745,39303″}