43074 1

Az emberi jogok terén valami rothad a szlovák államban. De nemcsak e téren – jelentette ki Rudolf Chmel (Most-Híd), a parlament emberjogi bizottságának elnöke az emberi jogok világnapja alkalmából pénteken tartott nemzeti konferencián. Chmelnek meggyőződése, hogy az emberi jogok hivatalos világnapjának nem csupán december 10-én kellene lennie, hanem az év minden napján. Nem tartja azonban ilyen napnak az ellenzéki politikus advent idei első vasárnapját, amikor a templomokban felolvasták a Szlovák Püspöki Kar apostoli levelét.
Chmel szerint az európai térségben több rendkívül negatív társadalmi jelenség együtthatása érvényesül, amit nem elég csak diagnosztizálni, kezelni is kell, mégpedig előfordulhat, hogy sebészi úton. „Úgy tűnik, hogy mi, politikusok, közéleti személyiségek, beleértve a reményvesztett értelmiségieket is, lehetővé tettük a gyűlölettel és az indulatokkal terhelt társadalmi légkör elfogadását. Ezek azonban nem a jobb ügy érdekében kínálnak megoldásokat, hanem mindazok ellen és ellenében, akik gyengébbek, akik könnyen támadhatók. Ennek a jelenségnek az elterjedését a figyelmetlenségünkkel, könnyelműségünkkel mi tettük lehetővé, és ez nagyon veszélyes” – figyelmeztetett Chmel.
Az ellenzéki politikus rámutatott arra a nem régi hazai jelenségre is, amely megerősítette, hogy az állam képviselői képtelenek valós megoldásokat nyújtani a problémákra. „Csupán populizmust kínálnak, ami egyre radikálisabb. A pillanatnyi népszerűség érdekében némely politikus képes megfeledkezni a józanész szabályairól és a politikai döntések megtarthatóságáról. Tipikus példája ennek az anyagi rászorultságról szóló friss törvény, de a fasizmus növekvő népszerűségének figyelmen kívül hagyása is. Ezek a politikusok azonban, akik kezdenek többségben lenni, közvetetten saját bukásukhoz járulnak hozzá” – hangsúlyozta.
Chmelnek annak a meggyőződésének adott hangot: most kell megfizetnie azért, mert évtizedekig semmit sem tett az oktatásban, a demokratikus állampolgárságra nevelésben és az emberi jogi nevelésben jelentkező problémák megoldása érdekében, illetve nem foglalkozott kellőképpen a szegénységgel és a társadalom szélére sodródott közösségek gondjaival.
„Ezeknek a kérdések az ignorálása mindannyiunk vétke. El kell azonban mondanunk az embereknek, hogy van megoldás, és államférfiúhoz méltó döntést kell hozni, miszerint nem folytatjuk a választók csalódottságára építő populista politikát. Az extrémizmus ellen nem harcolhatunk úgy, hogy mi is annak útjára lépünk” – jelentette ki Chmel.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35323,32688″}