43324

Hatodszor gyűjtött adományokat idén a határon túlra a Mikulásgyár és az MTVA Sajtóirodája. Az ajándékosztás felvidéki koordinátora az Esterházy János Társulás volt. A kis teherautónyi ajándékcsomagokból három falu: Ipolykeszi, Apátújfalu és Nagycsalomja tanintézetei, nyugdíjasai és munkanélküli fiataljai részesültek.
Tóth Klára, az Ipolykeszi Óvoda igazgatónője szerint minden bizonnyal nagy örömet fog szerezni az ajándékba kapott tartós élelmiszer, s ugyanúgy a gyerekeknek a játékok. Reményei szerint minden korosztály meg fogja találni magának azt, ami a kedvére van, s ami örömet okoz neki. Az igazgatónő elmondta, hogy a csomagokba elsősorban tartós élelmiszer, különböző konzervek, tésztafélék, szaloncukor, a gyerekeknek édesség, ruhaneműk vagy játék, mesekönyv, színes ceruza került, hogy a család minden tagja megtalálja benne a magának valót.
Kosík Szilvia, Ipolykeszi polgármestere szerint az adományokat elsősorban a munkanélküliek, a közmunkások és a nyugdíjasok közt fogják szétosztani. Az óvódák és iskolák számára készült ajándékok szétosztásába, mint mondta, a szomszédos településeket – Ipolynyéket, Apátújfalut és Nagycsalomját – is bevonták. De készültek ajándékcsomagok a menekülttábor lakóinak is, a polgármester asszony szerint főleg ruhaneműt és játékot csomagoltak nekik. A polgármester asszony azt is elmondta, az ajándékban részesülő nyugdíjasok mintegy 200 – 250 eurós nyugdíjat kapnak, a közmunkások havi bevétele pedig 150 – 160 euró körül mozog. Ebből a pénzből nem jut az ajándékokra, ezért fogadta nagy örömmel a hírt, amikor Csáky Pál és Peczár Károly az Esterházy János Társulás nevében értesítették, hogy ebben az évben ők is részesülhetnek a Mikulásgyár adománygyűjtéséből, mert az ajándékcsomagokkal szebbé és varázslatosabbá tehették a régió rászoruló családjainak karácsonyát.
Jámbor László, Apátújfalu polgármestere elmondta, a Nagykürtösi és a Lévai járás határán elterülő régiójuk igen nagy munkanélküliséggel küzd. Sok az olyan itt élő család, akiknél már a villanyt is kikapcsolták, mert huzamosabb ideje képtelenek azt fizetni. A mezőgazdaság, amiből korábban a régió élt, leépült, különösen az állattartás, sok munkahely szűnt meg, és a mindenkori szlovák kormány a befektetőket sajnos, máshová irányítja. „Néha úgy érezzük, mintha a senki földje lennék”– mondta keserűen a polgármester. Az önkormányzatok ugyan igyekszenek segíteni, munkahelyet teremteni, de ezzel a régió gondjait nem tudják megoldani. Sok a fiatal, aki külföldön keresi a boldogulást, s félő, hogy már nem is jönnek vissza. Ezért is kell egyre több iskolát bezárniuk, mert egyre kevesebb a gyerek.
Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője elmondta, annak ellenére, hogy Magyarországon is nagyon sok a mélyszegénységben élő nagycsalád, fontosnak tartják, hogy ilyenkor Karácsony táján a határon túli településeket is támogassák adományokkal. Az adományokban részesülő határon túli településeket az MTVA-val most már több éves együttműködés alapján válasszák ki, a határon túli koordinációs partnerük segítségével az MTVA ad javaslatot arra, hogy melyik felvidéki, erdélyi vagy vajdasági településekre kerüljenek adományok.

Határok nélkül nyomán dé, Felvidék.ma

DSCN1817DSCN1836DSCN1847

{iarelatednews articleid=”43242″}