43560 u

Az újszerű Szabad Újság tervezett tematikus hétvégi magazinjainak első számait még az elmúlt évben kezükbe vehették az olvasók. Varga Péter, a tulajdonos, lapigazgató érdeklődésünkre elmondta: február közepén fogják kiértékelni a változás eredményeit.  

Péntekenként a kultúra, a család, az oktatás és a sport témakörök hetente váltakozva jelentkeznek. Így biztosítják, hogy az élet minden területén emberközelbe kerüljön az újság.
„Mára csöndesebbek a reakciók, az emberek kezdik elfogadni a változást. Ahhoz idő kell, hogy pontosan felmérjük a fogadtatást” – mondta a lapigazgató.
Arra a kérdésünkre, hogy ő maga hogyan tekint az arculatváltásra, így válaszolt: „Optimistán nézek elébe. Meg kell érteni, hogy az elektronikus alapon működő hírközlők egyre nagyobb teret nyernek. Ezzel felvenni a versenyt nehezebb, tartani kell a színvonalat. Ha a társadalmi igény arról szól, hogy házhoz mennek a hírekkel, akkor ezt nekünk is követni kell.
Az újságírói gárdánk szakmailag a toppon áll. Így azzal tudtuk felvenni a versenyt, hogya lehető legbővebb információt közöljük, s mi is házhoz visszük a híreket” – magyarázza az okait, hogy heti három alkalommal jelenik meg Szabad Újság.
Az egyes lapszámokat 14 000 példányszámban nyomják. Ugyanazzal a terjesztővel dolgoznak, mint korábban. Sajnos a kézbesítésben máig érzékelhetőek hiányosságok, vannak helyek, ahol nem kapják meg időben a lapot, de ez a posta hibája – véli a lapigazgató. „Mi időben leadják a lapot, a terjesztőtől már ezerszer kaptunk ígéretet, hogy javítanak a szolgáltatáson. Szerencsére már ritkábbak a reklamációk” – tette hozzá Varga Péter.

A Szabad Újság keddi hétközi lapjának címlapján (1. szám) Bárdos Gyula köztársaságielnök-jelöltsége, a csütörtöki hétközi lapjának címlapján (2. szám) 2014 – a családi gazdálkodások nemzetközi éve, a hétvégi magazin címlapján (3. szám) Szabó Márta énekesnő szerepel.

A január 7-i hétközi lap kínálatából:
– Hírek: Jótékonysági gyűjtés Szentmihályfán; A magyar kultúra napja Dunaszerdahelyen; Jobb év várhat ránk
– Téma: Választások és változások éve?
– Hírek: Az idén is szabadegyetem Martoson; Először választják meg a legszebb felvidéki lányt
– Pozsony és vidéke: Bárdos Gyula köztársaságielnök-jelölt nyilatkozik
– Csallóköz: Volt egyszer egy Biró-kastély
– Komárom és környéke: A „legmagyarabb város” kész költségvetéssel kezd
– Vágtól a Garamig: A termőföld kincs, nem árucikk!
– Garam és Ipoly mente: Léván is bátran magyarul
– Gömör és Nógrád: Sikeres évet zárt a Via Nova Gömörben, Nem sok jó történt a régióban 2013-ban
– Gömör, Torna és Kassa: Évértékelőt tartott a Rovás
– Bodrogköz és Ung-vidék: Magyar feliratokat kértek a fiatalok
– Vélemény: Kolek Zsolt: A komáromi nagygyűlés két évtized távlatából
– Sport: Nem változott Schumacher állapota; A Fradi fizeti Adams temetését; Radványi Mohszenire vár; Pintér Attila 32 játékossal kezd
– Beharangozó: Muzsikál a Kultúrház, A hűség játéka

A január 9-i hétközi lap kínálatából:
– Hírek: Beiratkozási program az idén is; Emelkednek az egészségügyi kiadások; Dzurinda csúnyán elesett; Nem kérnek a dögfeldolgozóból Nyárasdon
– Gazdaság: Már látszanak a gyorsuló növekedés jelei Európában; A lengyel és a szlovák gazdaság teljesített a legjobban
– Agrárvilág: 2014 – a családi gazdaságok nemzetközi éve
– Pozsony és vidéke: Az anyanyelvi oktatást népszerűsíti egy somorjai internetes portál; Jegesmedvék Szencen, Felújítják a pozsonyi Mihály utcát
– Csallóköz: Új impulzus a gazdasági fejlődéshez – Horvát Csaba, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat dunaszerdahelyi irodavezetője nyilatkozik
– Komárom és környéke: Ráérősen jött világra Komárom első idei újszülötte; A komáromi hajógyárba érkezett az A38-as hajó; Kiállítással egybekötött könyvbemutató
– Vágtól a Garamig: Holbay László születésnapjára; Újévi koncert hagyományosan Érsekújvárott is
– Garam és Ipoly mente: Sportbarátok értékeltek Ipolyságon; Leendő magyar elsősök szülei részesültek a Rákóczi Szövetség ösztöndíjában
– Gömör és Nógrád: Tehetségeink: Gecse Nikolett játszik és alkot; Krága René januárban a bécsieket szórakoztatja
– Gömör, Torna és Kassa: Merre tovább, kulturális főváros?
– Bodrogköz és Ung-vidék: Anyaországi ajándékok érkeztek a kárpátaljai Rátra, a Szent Mihály Gyermekotthon számára
– Publicisztika: A Mikulásgyár szebbé tette az Ipoly menti karácsonyt
– Sport: Pintér visszavárja Husztit; Šatan nem lesz ott Szocsiban
– Játék, ajánló

A hétvégi magazin január 10-i száma a Kultúrház tematikával jelent meg.
A címlapon rovatban Szabó Mártát találjuk, vele készített beszélgetés Bárány János, a magazin vezető szerkesztője.
A Téma rovatban Kiss Péntek József írása olvasható Túl az Óperencián, avagy milyen a jó operett címmel.
A Köreink rovatban ezúttal Várady Kornélia, az őrsújfalu ÉS?! Színház társulatvezetője; Palágyi Attila és Asszonyi Eszter királyhelmeci diákok kaptak helyet.
A Zene rovat a Harmónia díjat reklámozza, és riportot közöl a füleki Mester Marikával és a királyhelmeci Bagos Viktóriával.
A Napló 2. rovatban Kulcsár Ferenc írásait közlik.
A Nyerő ajánló a komáromi Zorán koncertre, a Made in Hungária előadásra hívja fel a figyelmet. Itt közlik az előző szám nyerteseinek a nevét.
A Képzőművészet rovatban Farkas Ottó közöl írást Varga Rebekáról.
Az Irodalom rovatban Rajkovics Péter Bíró Szabolccsal beszélget.
A Televízió rovat a TV2 csatornájának műsorára, Az ének iskolája vetélkedőre hívja fel a figyelmet.
A Kultúrházak rovat ebben a hónapban Ragyolcra látogat.
Az Exkluzív rovatban Lackfi János József Attila-díjas költőt, írót és a Kor-Zárt faggatja Bárány János.
A Könyvesbolt rovatban más könyvek mellett Helene Tursten: Éjszakai ügyelet című könyvet ajánlják.
A Népművészet rovat Görcsös Jánossal, a Buzitai Citerazenekar vezetőjével közöl beszélgetést.
A Zene rovatban
Megtaláljuk a lapban a vicceket, a játékokat, a színházak műsorát, pályázati felhívásokat, a legrészletesebb felvidéki műsorújságot és számos játékot és természetesen a Keresztrejtvényt.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43156,42839,41515,43278,43173,43172,42943,42776″}