43440

Ebben a mostani helyzetben nagyon jó döntés, hogy legyen egy magyar jelölt, aki jelzi: itt vagyunk! Azzal, hogy támogatjuk, egységesen erőt tudunk felmutatni.

A tavalyi évben ünnepeltük Komárom egyik legszebb épületének, a Kultúrpalotának a 100. születésnapját. Emlékeztünk arra is, hogy az átadási ünnepségen Beöthy Zsolt ünnepi beszédében, amikor átadta Komárom közösségének a gyönyörű épületet, melyet a Jókai Közművelődési Egyesület építtetett, e gondolat is elhangzott:
„A magyar mívelődés történetének nagy nevei, dicső emlékei a sugarak egész özönével ragyogják be mai ünnepünket és ezt a házat. De nem azért, hogy fényökben tétlen büszkélkedéssel sütkérezzünk. A földmívelő példája tanítson bennünket, akit a nap sugarainak áradata a mezőn arra int, hogy: dologidő van, használjuk fel, szántsunk, vessünk, gondoljunk necsak a multra, hanem a jövendőre is.”
Március 15-e a magyarság egyik legszentebb ünnepe. Idén ezen a napon kerül sor a köztársasági elnökválasztás első fordulójára.
Az itt élő magyar közösség eddig minden köztársasági elnökválasztáson helytállt, hatékonyan segített a szlovák jobboldalnak. Sajnos, az eddig általunk támogatott jelöltek közül egyik sem viszonozta – még jelképesen sem – azt a támogatást, amit tőlünk kapott.
A mostani jelöltek eddigi megnyilvánulásaikban már előre vetítették, hogy most sem számíthatunk másra, ez most sem lenne másképp.
Ebben a mostani helyzetben nagyon jó döntés, hogy legyen egy magyar jelölt, aki jelzi: itt vagyunk! Azzal, hogy támogatjuk, egységesen erőt tudunk felmutatni, s ez mindenképpen megerősít majd bennünket.
Tehát: ne sütkérezzünk tétlenül, dologidő van, használjuk fel!
A petíciót alá kell írni mindannyiunknak, az idő sürget. Ezúton kérem Önöket, írják alá az ívet!
Komáromban erre lehetőség van a Jókai utcában található Madách könyvesboltban – ahol még kedden is várják az aláírókat.

Dr. Keszegh Margit, a Jókai Egyesület elnöke/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43434,43320,43213,43202,43188,43170,43298″}