43844

Három mérkőzést rendeznek ma este (január 29-én) hat órától a szlovák kosárlabda extraliga 29. fordulójában. A forduló előrehozott mérkőzésén a hazai csarnokban pályára lépő komáromi MBK súlyos csapást mért az utolsó előtti helyen szerénykedő lévai együttesre.

Nem sok esélyt adtak a komáromi derbin a hazaiak a Lévának. Már az első negyedben jelentős előnyre tettek szert, ami a félidőre harminchárom pontra duzzadt. Az utolsó dudaszó pillanatában pedig már ötvenét pontos különbséget mutatott az eredményjelző. (MBK Rieker Komárom – Léva: 120-68.) A komáromiak legeredményesebbje a szlovén Maj Kovacsevics volt, aki nagy hatékonysággal tüzelt, s végül huszonhárom pontig jutott. A győzelemmel az MBK Rieker a negyedik helyre kapaszkodott fel a tabellán, ahhoz azonban, hogy megőrizze ezt a pozíciót, a Svitnek vereséget kell szenvednie ma este Nyitrabányán. Amire meg is van az esély, utolsó két hazai mérkőzésükön ugyanis a Nyitrabánya két nagy trófeát is begyűjtött: előbb a Privigyét, majd a szomszédos Nyitrát verte. Utóbbinak nem lesz nehéz dolga saját csarnokában a bajnokságban csak vergődő, két győzelemmel álló Igló ellen. Ennél érdekesebb meccsnek ígérkezik a Besztercebánya-Inter összecsapás, amelyen a bajnoki címet védő pozsonyiak nem mehetnek biztosra.

Felvidék.ma
Fotó: basket.sk/Tomáš Prokop
{iarelatednews articleid=”43534,43474,43381″}