43058

A napokban röppent fel a hír, hogy a cseh és morva püspökök a Szentatyával való első hivatalos találkozójukon felkérték Ferenc pápát, hogy fogadja a leváltott nagyszombati érseket, Róbert Bezákot. A hírt František Lobkowicz ostravai-opavai püspök a cseh Noe nevű keresztény televízióban is megerősítette. Lobkowicz szerint a Szentatya előtt nem volt ismeretlen Bezák ügye, és a reakcióit úgy értelmezték, hogy van némi remény a találkozóra. A cseh püspök a tévéműsorban úgy fogalmazott, jómaga máig nem tudja, miért váltották le Róbert Bezákot.
František Mikloško volt parlamenti képviselő az egyik szlovák hírportálnak azt nyilatkozta, a Vatikánban semmit sem tudnak Róbert Bezák érsek két évvel ezelőtti leváltásáról.
Marc Ouellet bíboros, a Római Püspöki Kongregáció prefektusa, aki az egyházi hierarchiában Bezák felett áll, Mikloško szerint úgy tudja, hogy az érsek maga mondott le. „Érthetetlen, hogy a Püspöki Kongregáció legfőbb képviselője, aki a püspökök sorsáról dönt, azaz Bezákéról is, a vele való beszélgetés során azt mondja: hiszen Önök adták fel” – jelentette ki a volt politikus hozzáfűzve, úgy véli, a Vatikánba elferdített információk jutottak el Szlovákiából.
A Szlovák Püspöki Konferencia és Mario Giordano apostoli nuncius sem kommentálta a hírt, a Püspöki Konferencia szóvivője, Jozef Kováčik csupán megerősítette a már korábban elmondottakat, miszerint a Püspöki Konferencia semmilyen módon nem avatkozik a püspökök kinevezésébe és leváltásába.

SITA nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”43546,43058,42737,42598″}