A Szlovák Televízió magyar magazin műsorában Rácz Vincze Lőrincz Adrián újságíró mesélt utazásairól, könyveiről.
Lőrincz Adrián vérbeli újságíró, világcsavargó, egy Yeti. Barátai csak így szólítják, de ő nem vad és félelmetes hegyi ember, hanem egy egészen barátságos, természetjáró ember.
Rozsnyón született 1972-ben, és miután úgy-ahogy sikeresen elvégezte iskoláit, rock zenésznek készült, majd 22 évesen megnősült. Ezután más irányt vett az élete, így lett újságíró. Egy kicsit még kalandozott a zene világában, a Heti Ifiben zeneriporterként kezdte pályáját, ehhez a munkához a pozsonyi főiskolai évek kiváló táptalajt nyújtottak, hiszen naponta történt valamilyen zenei esemény, amiről tudósíthatott. Aztán 1994 elején Gömörbe költözött, a pelsőci alapiskolában kezdett tanítani, miközben elvégezte a sárospataki tanítóképző főiskolát. A gyerekekkel mindig jó viszonyban volt. A Szabad Újságba tanítóként kezdte küldeni az írásait, majd 2001 januárjától a Vasárnap és az Új Szó munkatársa lett, a Pátria rádiónál is dolgozott, sőt a televíziós szakmába is belekóstolt a Duna Televíziónál.
Most, 2013-tól az utazással és könyvírással foglalkozik. Túrákat szervez, előadásokat, úti beszámolókat tart iskolákban, művelődési házakban, de internetes tartalmakon is dolgozik. A Vándorláss polgári társulás gondozásában két könyve jelent meg eddig, a Hegyvidékek vándorai és a Tawahkák földjén című, és már készül a következő könyve is, amely a Kaukázusi útjáról szól.
Szeretné megnézni Mongóliát, Grúziát, Venezuelát.
Dunaszerdahelyen él, a Csallóközben, mint mondja, amikor ideköltözött, volt úgy, hogy eltévedt, nem voltak tájékozódási pontok. Mára megszerette ezt a vidéket is, pedig teljesen más, mint a szülőföldje Rozsnyó, amely egy hegyekkel körbezárt bányászváros és Kecső, ahol felnőtt, egy völgybe zárt falu, amely hatalmas erdőségekkel van körbevéve még ma is ennek épp az ellentéte. A természetjárás ma reneszánszát éli, mint hobbi, viszont amikor gyerek volt, az erdő és hegyek, amelyek körül vették, kéznél voltak. Szeret hosszú távon gyalogolni és mindig újat és újat látni, menni és menni. Ő maga nem igazán hegymászó, inkább túrázó, természetjáró, erdő mélyén barangoló, akár több napot ott töltő „Yeti”. Persze tériszonnyal is küzd időnként hegymászás közben, ezt minden alkalommal le kell győzni.
Legutóbbi túrája 27 napos volt a Kaukázusban és egy fantasztikus élmény volt az érintetlen természetben, erdőkben, gleccsereken járni. Felültek a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren a repülőre, és szinte 27 napig ugyanabban a magasságban tartózkodtak.
Kell hozzá bizonyos kondíció, hiszen a 20-25 kg súlyú hátizsák az összes fölszereléssel a magaslati levegőn próbára teszi a szervezetet. Kell az önismeret: hogy ismerjük a lehetőségeinket és a képességeinket. Hiszen az ember itt látja meg milyen pici, ezekben a magasságokban. A Honduras egy nagy sárkupacnak tűnt, humuszos talaja omlott, tele volt mérges kígyókkal, skorpiókkal. Az indiánok jó tanácsaira szükség volt a biztonságos közlekedés érdekében.
Ilyen és hasonló élményekről olvashatunk könyveiben, nyáron pedig együtt túrázhatunk a Bakancstáborban Lőrincz Adrián „Yetivel”, Várhosszúréten és környékén.
STVA nyomán ká, Felvidék.ma
