44894

A köztársaságielnök-választás győztese, Andrej Kiska nem támogatja, hogy bővüljenek az államfő jogkörei. A feladatát úgy értelmezi, hogy az emberek helyett kérdéseket kell feltennie és felszólítani a kormányt meg a parlamentet a feladataik teljesítésére – jelentette ki a TA3 vitaműsorában.
„Nem áll szándékomban a hatalmat birtokolni, szeretném megtartani a jelenlegi rendszert” – fogalmazott Kiska. Azt azonban nem tartaná helyesnek, ha a köztársasági elnök elesne a Bírói Tanácsba való jelölés lehetőségétől. Beiktatása után Köztársasági Elnöki Palota minden dolgozójával meg akar ismerkedni, csak azután fog hozzá a szakemberi csapata kiépítéséhez, és a „minél közelebb hozni a köztársasági elnöki hivatalt az emberekhez, illetve segíteni az országot” elképzelés előkészítéséhez. Mint mondta, Ján Mazák, az Alkotmánybíróság volt elnöke például már felajánlotta a segítségét.
Arra a kérdésre, hogy mik lesznek az első lépései, amelyekkel megpróbálja visszahozni a köztársaság elnöki hivatalba vetett bizalmat, az felelte: „Az embernek elsősorban saját magának kell példával szolgálnia. Az emberek mögött fogok állni, értük fogok harcolni, hogy tudják, az államfő az ő oldalukon van” – jelentette ki hozzáfűzve, a politikusokat meg gyakran fogja emlékeztetni arra, miért szavaztak rájuk az emberek.

Kiska a Szlovák Rádió és Televízió műsorában azt nyilatkozta, a rászorulók javára lemond a köztársasági elnöki fizetéséről. Azt mondja, a kampány alatt tett ígérete most is áll. „Szlovákiában sok olyan család van, akik tanácstalanul küzdenek a sorssal” – jelentette ki Kiska. Meggyőződése, hogy nem lesz nehéz, megfelelő embereket találni, akiken segíthet ezzel, a pénzt minden hónapban más-más családnak adná.
Kiska azt is kijelentette, nem mond le a céges részvényeiről. „Azokban a cégekben, ahol részvényes vagyok, nem szándékozom lemondani a részesedésemről” – jelentette ki hozzáfűzve, a törvény értelmében azonban nem fog aktívan vállalkozni semmilyen társaságban.
Azon még nem gondolkodott, hogy államfőként hol fog lakni. „Biztos anyagi háttérrel rendelkező ember vagyok, biztosan nem fogom ezzel a kérdéssel az adófizető polgárokat terhelni” – jegyezte meg a kérdés kapcsán.
Kiska szerint Szlovákiát jobban népszerűsíteni kellene külföldön, mint mondta, erre használja majd ki a külföldi szolgálati útjait is, illetve az ideérkező küldöttségeknek is meg szeretné mutatni az ország szépségeit.
A 2022-es téli olimpia társszervezése kapcsán megjegyezte, azt gazdasági és környezetvédelmi elemzéseknek kell megelőzniük. „Amennyiben az elemzések azt mutatnák, hogy megcsinálható, akkor mindent meg kell tenni azért, hogy megszerezzük az olimpia szervezési jogát” – fogalmazott Kiska.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”44883,44882,44879,44877″}