44367

A tavaly nyáron Kecskeméten megrendezett nemzetközi piarista ifjúsági találkozó (Piarist Youth Meeting – PYM) nagy sikerének köszönhetően idén február 28. és március 2. között ismét találkoztak a lengyel, szlovák és magyar piarista diákok.

A „PiFiTa” néven ismert eseménynek a 2014-ben 300 éves fennállását ünneplő váci Piarista Gimnázium adott otthont, ahol a 16–21 év közötti fiatalok lelki programok és különféle közösségi játékok keretében is megtapasztalhatták a piarista lelkiség nemzetközi erejét, dimenzióit. A résztvevőknek lehetőségük nyílt Istennel való kapcsolatuk elmélyítésére, barátságok kialakítására és ápolására, miközben megismerték egymás kultúráját, és megerősödhetnek közös hitükben.
A program gerincét alkotó lelkiségi programok, kiscsoportos foglalkozások mellett városismereti vetélkedő, közös éneklések, koncertek, farsangi mulatság színesítte a palettát. A találkozó főszervezője a kecskeméti PYM-et is koordináló Németh Gábor piarista szerzetestanár volt, aki hosszú évek óta szoros kapcsolatot ápol lengyelországi piaristákkal, testvériskolákkal.

Piarista Tartományfőnökség/Magyar Kurír/Felvidék.ma