45226

Ez alkalomból a júniusi nagytalálkozót az iskola és a baráti kör közös szervezésben kétnapos rendezvénynek tervezik.

A Komáromi Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre létrehozásának ötlete 2003 őszén vetődött fel: Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója az egyik évfolyam érettségi találkozóján felhívta a figyelmet a budapesti Szent István Gimnázium öregdiák-egyesületére. 2004. május 12-én az adott évfolyamból Slančíkné Bognár Zsuzsanna és Lovászné Horváth Gabriella, valamint Andruskó Imre igazgató úr részvételével megszületett az elhatározás, hogy mi is létrehozzuk az öregdiákok baráti körét. Május 20-án már nyolcan voltak jelen a megbeszélésen: MUDr. Bastrnák Ferenc, Oláh György, Oláh Imréné Domonkos Ilona, Mgr. Alföldi Károly és Jobbágy Gyula mérnök egészítette ki a kezdeményezők csoportját.
Ők nyolcan fogalmazták meg a kör céljait: az iskola (a bencés gimnázium, az 1950-ben újraindított középiskola, s az 1961-től tíz évig működő pedagógiai iskola valamint a Selye János Gimnázium) nemes hagyományainak őrzését és ápolását, az összetartozás érzésének erősítését, az iskola mindenkori értékeinek hangsúlyozását.
Fő feladatának a diákság magyarságtudatának szilárdítását tartja, és kegyelettel kívánja őrizni az intézmény elhunyt tanárainak és jeles diákjainak emlékét, felmutatva azokat az eredményeket, amelyeket a gimnázium volt és mai tanárai és diákjai elértek s elérnek.
Elhatározták: a vezetőségben a különböző korosztályok képviselői lesznek jelen, hogy megfelelően irányíthassák a kör munkáját a kitűzött célok felé. Hogy ez a célkitűzés sok volt diákot buzdított csatlakozásra, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy bejegyzett tagságunk létszáma egyre növekszik.
Baráti körünk évente egy nagytalálkozót tart, mindig június első szombatján. Az első nagytalálkozóját 2005 júniusában tartotta. A rendezvényen több, mint 200 öregdiák vett részt, akiknek a többsége Horváth József, az iskola egykori igazgatója javaslatára Aranymatúra-emléklapot vett át 50 éves érettségi találkozójuk alkalmából. Lassan hagyomán nyá válik, hogy az osztálytalálkozók szervezői ekkorra időzítik az esedékes érettségi találkozókat is. A délelőtti ünnepi programon bárki részt vehet az egykori diákok és tanárok közül. Általában 200-300 körüli azoknak a száma, aki jelenlétükkel megtisztelik a rendezvényt. Az elkövetkező években egyre bővült azoknak a sora, akik matúra-emléklapot kaptak az iskolától: 60 éves érettségi találkozójuk alkalmából Gyémántmatúrát, 65 évesre Vasmatúrát, 70 évesre Gránitmatúrát.
2014-ben baráti körünk fennállásának 10. évfordulóját ünnepli. Az idei jubileumi, hagyományossá vált rendezvény már a tizedik lesz, s mivel az előzőek sikeresen lezajlottak, nincs okunk feltételezni, hogy az idei kisebb horderejű lesz, illetve kevésbé sikeresen zajlik majd. Annál is inkább, mert ezt az évfordulót ünnepinek szánjuk, és különböző szórakoztató programokkal is szándékozunk színesíteni.
Ez alkalomból a júniusi nagytalálkozót az iskola és a baráti kör közös szervezésben kétnapos rendezvénynek tervezzük, melyen mindenki – idősebb és ifjabb – megtalálja a maga ízlésének leginkább megfelelőt. A rendezvény kínálatában szerepel zene (koncertek), színház (iskolánkban végzett neves előadóművészek és amatőr színjátszók műsorai), sport (futball, röplabda, asztalitenisz), könyvbemutató (olyan közismert írók, költők előadással egybekötött könyvbemutatói, akik iskolánk diákjai voltak egykor) és még több más, egyelőre egyeztetés alatt álló program.
Június 6-án a fiatalabb generáció bevonásával sportdélutánt szervezünk, melyen futball-, röplabda- és asztalitenisz-tudásukról tehetnek tanúbizonyságot az egykori gimnazisták. Este koncertekkel tervezzük a résztvevők szórakozását szolgálni. Terveink közt szerepel egy magyarországi fiatalokból álló zenekar, a Dirty Slippers meghívása, amely a méhnyakrák-kampány magyarországi szereplője évek óta. Erre a koncertre az iskola jelenlegi diákjait is szándékunkban áll meghívni. A másik fellépő együttes pedig a gimnázium 70-es éveiben működő zenekar lenne, akik az akkori repertoárjukból vett számokkal segítenék elő a nosztalgiázást.
Június 7-én délelőtt az ünnepi műsor keretében a matúraemléklapok kiosztása kapja a főszerepet. Délután az iskola udvarán és a díszteremben váltakozva kapnának helyet a szórakozást szolgáló események: koncertek, színjátszó csoport előadása, előadóművészek műsorai. Ebben a programban terveink közt szerepel az őrsújfalui És? Színpad fellépése, a komáromi Memória zenekar koncertje és több neves színész műsora, akik egykor iskolánk diákjai voltak. Az egész napos rendezvényen résztvevők számára svédasztalos formában frissítőkről gondoskodunk.
Az idei jubileumi Generációk Nagytalálkozójára 400-500 érdeklődőt várunk, és mintegy száz lesz azoknak a száma is, akik fellépésükkel, előadásukkal hozzájárulnak az ünnepség színvonalának emeléséhez.
Célunk, hogy minden olyan helyre eljusson az esemény híre, ahol a komáromi magyar gimnázium egykori diákjai lakhatnak – belföldön, Magyarországon, külföldön, sőt a tengerentúlon is. Reményeink szerint a közreadott információk az öregdiákoknak azt a részét is megszólítják, akik a találkozót anyagilag is tudnák támogatni.
Az előkészületek részben már folyamatban vannak, az eddigi érdeklődés példaszerű és reményt keltő, így a találkozó lebonyolítása sikeresnek ígérkezik. A nagytalálkozó lezajlása után a róla szóló beszámolót nemcsak a Baráti Kör hírlevelében, a Komáromi Öregdiákban, hanem a felvidéki magyar írott és elektronikus sajtóban is közzé tesszük. Nincs tudomásunk más felvidéki magyar középiskoláról, ahol hasonló jellegű öregdiák baráti kör működne, ezért rendezvényünk példaértékű lehet más gimnázium vagy középiskola öregdiákjai esetleg vezetősége számára is.

A rendezvény programját Eseménynaptárunkban ITT<<< olvashatják.

Fehér Kürthy Erzsébet, Felvidék.ma