45124

A X. Komáromi Egyetemi Napok negyedik napján a sporté volt a főszerep, ahol több mint 100 hallgató vett részt különböző sportágakban. Voltak köztük labdarúgók, kosarasok, röplabdázók és crossfitező hölgyek is.
Két helyszín adott otthon a sportoknak, az egyik az egyetemi tornaterem volt. Itt először röplabdatorna, majd crossfit edzés, végezetül pedig kosárlabda torna került megrendezésre. A nagyon jó hangulatú mérkőzéseken a hallgatók élvezték a közös játékot, és a versenyeket. A másik helyszín a városi sportcsarnok volt, ahol a kora reggeli óráktól egész délutánig a futsal volt a program. Délelőtt 8 csapat mérkőzött meg, köztük egy győri egyetemi csapat, az Apáczai Csere János Kar rekreációs hallgatói. A hallgató tornát követően gálamérkőzést játszottak az egyetem tanárai, a Hallgatói Önkormányzat tagjai, és a Selye liga válogatott csapata. Minden résztvevőnek nagyon köszönjük, ezt az egészségesen megterhelő napot, a győzteseknek pedig ez úton is szeretnénk gratulálni.
A nap folyamán az érdeklődők az észak-komáromi erőd falai közt is barangolhattak. A csapatot kísérő idegenvezetőtől sok színes érdekességet tudhattak meg a jelenlévők, többek közt, miért is „füves” a vár épületének teteje, mikor épültek egyes részek, vagy, hogy mire szolgáltak.
Délután a Tanárképző Kar épülete egy történelmi filmklubnak adott otthont, melynek témája az I. világháború kitörése volt. Az érdeklődők különböző érdekfeszítő történeteket hallgathattak végig egy film keretein belül levetített interjúsorozatban. A film levetítése után vendégünkkel, Samu Istvánnal beszélgethettünk a látottakról, s a hallottakról.
Koraeste a Karrier Tanácsadó Központban egy kerekasztal beszélgetés zajlott a HÖK történelméről. Összegyűltek a jelenlegi, illetve a 2001-ben induló alapítványi HÖK egykori elnökei, vezetői, valamint az Ász akkori főszerkesztői.
A nap utolsó programja Molnár Csaba révkomáromi filmrendező vizsgafilmje, a Komáromban forgatott „A rendes ember” vetítése volt. A vetítésen nem csak az egyetem jelenlegi, hanem egykori hallgatói is felbukkantak.

sje hök/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45113,45083,45059,45003,45069″}