45830

A törvénybe foglalt adósságfékre hivatkozva a pénzügyminisztérium 300 millió eurót zárolt, az idei évre tervezett közkiadások 3 százalékát. Az államadósság tavaly ugyanis meghaladta a GDP 55 százalékát.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat után a Szlovák Statisztikai Hivatal is megerősítette, hogy az elmúlt évben az államadósság rekord nagyságúra emelkedett, túllépte a GDP-hez viszonyított 55 százalékot. Ez annyit tesz, hogy az ország minden polgárára 7500 eurós tartozás jut. Háztartásokra lebontva ez 22 500 eurós adósságot tesz ki. Mivel az adósságféket törvénybe foglalták, első alkalommal kell emiatt megszorításokat bevezetni, azaz a költségvetés kiadási oldalán mintegy 300 millió eurót megtakarítani. Peter Kažimír pénzügyminiszter már korábban bejelentette, hogy hamarosan visszafogják a költségvetési kiadásokat. „300 millió eurót anélkül takaríthatunk meg, hogy komolyabban beavatkoznánk az állam működésébe”, vélte pár napja a tárcavezető, aki szerint az újabb spórolásból az állampolgár nem vesz észre semmit. Részleteket azonban akkor még nem árult el elképzeléseiről. A közrádió szombati vitaműsorában már konkrétumokat mondott: 100 millió eurót a minisztériumoknak kell megtakarítaniuk, 200 millióhoz a hatékonyabb adóbeszedés révén jut az állam.
A takarékosság a legnagyobb mértékben a belügyi tárcát érinti, kiadásukat 19 millió euróval csökkentik. Második a sorban a védelmi tárca 17,7 millió eurós lefaragással, miközben épp a pozsonyi Globsec fórumon csütörtökön felszólaló NATO-főtitkár a tagországok hadikiadásainak növelését szorgalmazta, Szlovákia esetében 1 helyett 2 százalékot, amelyre kötelezettséget vállalt. Kažimír elmondta, hogy a kiadáscsökkentő intézkedések e két tárca kapcsán ambivalens érzéseket vált ki belőle. „Nagyon szokatlan biztonságpolitikai helyzet áll elő”, fogalmazott a miniszter, hozzátéve: ha jelentősen rosszabbra fordulna ez a biztonsági helyzet, akkor az államnak is módosítania kell álláspontján. Vitapartnere, Ivan Švejna (Most-Híd) azonban helyeselte az intézkedéseket. „Most az a legfontosabb, hogy a közpénzek rendben legyenek”, jegyezte meg a képviselő. Arra pedig nem lát esélyt, hogy gyors ütemben növeljék a védelmi tárca költségvetését.
Kažimír közölte, hogy a takarékossági intézkedések széleskörűek, többségében a minisztériumok mindennapos kiadásaira vonatkoznak, és biztosan nem érintik az oktatásügyet, a gyermekotthonok finanszírozását és állami biztosítottak keretét.

BA, Felvidék.ma