45797

Komárom belvárosában május 16-án nyílt meg a Gondviselés Polgári Társulás adományháza, amely civilek, vagy vállalkozások által felajánlott új és használt árukat értékesít. A bevételt árva és elhagyatott gyerekek javára fordítják.

Az adományház lehetőséget ad az embereknek arra, hogy feleslegessé vált tárgyaikat jótékony célra, árva és nehézsorsú gyerekek támogatására ajánlják fel, az adománybolt árukészlete pedig olcsó beszerzési lehetőséget biztosít azok számára, akiknek minden fillért mérlegelniük kell – közölte a Felvidék.mával az adományház ötletgazdája. Bíró Árpád a komáromi bolt működéséről elmondta, az üzletbe bárki beviheti a számára feleslegessé vált dolgait, akár használt, akár új termékről van szó: ruhákat, könyveket, kerámiákat, bútorokat, edényeket, játékokat, csecsebecséket. Az adományozott tárgyakat az üzletben ingyen átveszik, beárazzák, és nagyon olcsón eladják. Fontos, hogy a felajánlott tárgyak még mások számára használható állapotban legyenek. Az első bevételeket a Gondviselés Polgári Társuláson keresztül a Kárpátalján működő ráti Szent Mihály Gyermekotthon lakóinak juttatják el.
Bíró Árpádtól megtudtuk azt is, hogy a komáromi adományházban helyet kapnak majd kézműves foglalkozások is, melyeken nehézsorsú gyermekek szakemberektől tanulhatnak szakmákat, a kézzel készített tárgyaikat eladhatják az adományház keretein belül, így támogatva saját intézményüket, esetleg családjukat.
A Gondviselés Adományház hétköznapokon a Nádor utca 1062/2 szám alatt várja az adományozókat és a vásárlókat.

A Gondviselés Polgári Társulásról:
A Gondviselés Polgári Társulás céljai között szerepel az árva és elhagyatott gyerekek támogatása, felzárkóztatása, hogy minél jobban felkészülhessenek az önálló életre, és könnyen tudjanak integrálódni a társadalomba. Az adományház is ezt a célt hivatott szolgálni rendezvényeivel, összegyűjtött adományaival és az ezek értékesítéséből származó bevétellel. A társulás üzletfilozófiájának két fő pillére: egyrészt az, hogy a jótékonykodást mindenki számára könnyen megvalósíthatóvá tegyék; másrészt pedig az, hogy a mások felajánlott fölöslege 100%-ban szolgálhassa árva és elhagyott gyermekek szükségeit.

lm, Felvidék.ma