A kassai Thália Színház sajtótájékoztatót tartott abból az alkalomból, hogy új, rendhagyó bemutatóra készül Akárkik címmel, egyben röviden bemutatták az idén tervezett előadásokat.
A budapesti Káva Kulturális Műhely, mellyel a kassai közönség két éve találkozhatott, ennek a kísérleti kezdeményezésnek a gazdája. Ennek a színházi produkciónak voltaképpen szlovákul nincs terminológiája, így a szlovák újságíróknak csak körül tudták írni, miről is van szó – mondta bevezetőjében Czajlik József színházigazgató. – Lebontják a negyedik falat. Ez nem kukucskaszínház, ahol a néző védett pozícióban van.
A nevelési színház (ang. Theatre in Education, vagy ném. Dramatheater) lényege, hogy öntudatos emberek milyen kérdéseket tesznek föl az élettel, jelenségekkel, mindennapi helyzetekkel kapcsolatosan. Ugyanis mindig van választási lehetőség. Nem filozofálni kívánnak.
A pozsonyi Színházi Intézet is érdeklődik ezen úttörő vállalkozás iránt.
Az előadás egy korábbi darabhoz, Kárpáti Péter: Akárki – Jedermann c. produkciójához nyúl vissza, de annak ismeretére nincs szükség. Ennek egyes helyzeteit játsszák el ebben az előadásban.
Célközönségük a középiskolai diákok, akik osztályfőnökükkel részesei lesznek az előadásnak. Zömmel gimnáziumi osztályokban zajlik majd az előadás.
Gyombolai Gábor Milák Melindával és Kardos Jánossal a Káva három színész-tanára. Gyombolai azt világította meg, hogy miben tér el ez az előadásmód a klasszikustól. Annyiban hagyományos, hogy közösséget akar teremteni. Nem állítják, hogy jobb, de alternatív formát kínál. A különbségeket három pontba sorolta. Az első, hogy egy-egy osztálynak, tehát korlátozott számú személynek adják elő. Ezek ismerik egymást s így könnyebben nyílnak meg. Biztonságban érzik magukat. Ebbe az adott közösségbe lép be a színház kérdéseivel és viszonyokat kíván tisztázni. Az előadásnak van egy központi témája. Ebben az esetben a felelősségvállalást állítják rivaldafénybe. Ez értelmezendő és értelmezhető. A másik eltérés a hagyományos színháztól, hogy zömmel osztálytermekben zajlik az előadás. Ez természetesen nem példa nélküli eljárás. A harmadik különbség az előadás szerkezetében rejlik. Hagyományos előadás esetén a szerző nem szól bele. A végén tapsol, átéli a katarzist, vagy nem. Hazamegy és beszél róla, vagy hallgat. Ebben az esetben megszólítják a nézőt és kérik, ossza meg gondolatait, mondja el véleményét. Így aktív tagja lesz az előadásnak. Viszont nem kötelező mindenkinek állást foglalni. Ez nem interaktív színház, ez nem performance, ahol mindenáron provokálják a nézőt. Egy közös gondolkodáshoz nyújt lehetőséget. Ennek keretében sok mindent lehet tisztázni.
Kétfajta előadás lehetséges. Az első a színházpedagógiai, mely inkább angol nyelvterületen dívik. A német forma a drámapedagógiai előadás. Ez abból áll, hogy a közönséget a produkció előtt, vagy után faggatják. Tehát az előadás egységes egészet alkot. Ebben az esetben nem a színészek, hanem a pedagógusok vezetik a beszélgetést.
Esetünkben az előbbi, nehezebb formát választották. Itt a színész vállalja a pedagógusi szerepkört. Tehát részben kilép a szerepéből. Miközben orvos, vagy vállalkozó „marad”.
Ez az elmélet. Majd működés közben lehet hiteles képet kapni. Nem a valóságtól elrugaszkodott helyzetekkel kapcsolatban lesznek jól feltett kérdések. Kockázata is van egy ilyen produkciónak, hiszen kézben kell tartani az előadást, az időhatárokat be kell tartani. Erre támpontok szolgálnak. Ez nem hagyományos dramaturgia. Meg kell állapítani, hol van az a pont, ahonnan már nem lehet visszatérni. Odáig nem szabad eljutni. Nem alternatívákat kínálnak, hanem egy adott problémát kívánnák több oldalról megvilágítani. Nem kész megoldással szolgálnak, hanem körbejárják a témát. Ebben az esetben az előadás hajtóerejét nem a történet adja, hanem az értelmezés, a közös gondolkodás hajtja. Mindig rejlik benne veszély. De a tapasztalat és megfelelő előadásszám csökkenti azt. Azt is fel kell deríteni, hol vannak az elkerülendő buktatók, zsákutcák.
Az egyik újságírói kérdés arra vonatkozott, volt-e rá példa, hogy az előadás félresiklott.
Gyombolai elmondta, 1997-ben indultak. Azóta nagyjából negyven darabot mutattak be. Egy-egy előadás három évig él. Ezalatt 90-130-szor adják elő. Becslése szerint, az előadások 5%-a nem érte el célját. A konkrét helyzetek megvitatása sokkal hatékonyabb, mint általános szinten mozogni. Ez utóbbi esetben jobbára „elszáll” az előadás. A tapasztalat az, hogy húsz perc után alakulnak ki a valódi párbeszédek, melyet a színészek kíváncsisága vált ki. A cél, a felelősségre való nevelés.
Az előadás nem úgy működik, hogy a néző játszani, improvizálni fog a darabban. Az részekből áll. A színészek lejátszanak egy rövid jelenetet, s utána megszakítják az előadást és a nézőkkel beszélik meg a bemutatott helyzetet.
A hagyományos színházban a rendező és dramaturg ráirányítja a figyelmet egy sor problémára, kérdésre, amelyből a végén összeáll az előadás üzenete. Ebben az esetben a felelősségvállalásra fókuszálnak. Ezzel „játszanak”, ezt egyeztetik, egymással vitatkoznak és kérdeznek. Ez a megközelítés eltér a klasszikus színházétól.
Kíváncsi voltam az eddig szerzett tapasztalatokra.
Gyombolai Gábor elmondta, ez teljesen iskolafüggő. Az elit gimnáziumokban szerzett tapasztalatok esetében később kezd el működni az előadás, mint más iskolákban. Tehát fordítva, mint ahogy elvárható lenne. Sok esetben a gyerekek nagyon hamar megnyílnak. Főleg ha tudatosítják, most nem fogják osztályozni őket. Itt az a fontos, hogy milyen mélységig tudnak eljutni. Ez élettapasztalat függvénye. Minden közösség másképp él a lehetőséggel, különbözőképpen reagál.
Arra a kérdésre, hogy nem lehetne-e a felnőttek számára is ilyen előadásokat rendezni, az volt a válasz, hogy tartanak ilyen előadásokat is. De a fiatalok sokkal veszélyeztetettebb helyzetben vannak, mert már alig kommunikálnak. Ülnek a számítógép előtt, böngészik az internetet, facebookon át társalognak, blogot írnak. Tehát ezzel a módszerrel ki lehet őket ebből az egysíkú világból rángatni. Erőszakmentesen lehet rávenni őket, hogy beszélgessenek és hallgassák meg mások véleményét és azt véleményezzék.
Czajlik igazgató elmondta, ennek komoly anyagi vonzata van. Szlovákiában, Magyarországtól eltérően, erre nem adnak támogatást. Egy előadás húsz diáknak szól. Így pályázati pénzekből sikerült biztosítani az anyagi hátteret. Az utazási költségeket, a diétákat, esetleg szállást stb. Az iskolaigazgatókat nem kellett meggyőzni. Ők ezt fontosnak tartják. Hiszen az olyan kérdések, mint a generációk közötti problémák, a szabadság, a felelősség, az élet és halál kérdései és sok egyéb más önmagában viseli a drámaiságot és érdeklődésre tarthat számot.
Az ilyen előadások nem kollektív pszichológiai szeánszok. Itt nincs diagnózis, így kezelés sem. Viszont komoly mentálhigiénés szerepet játszhat. Nincsenek rossz kérdések és válaszok. A diákoknak nem kell „viselkedniük”. Az üzenet, amit a fiatal néző magával visz, egyéni. Ez persze a klasszikus előadással kapcsolatosan is így van, de ebben az esetben ez várhatóan hangsúlyosabban érvényesül. Mindenki hangosan teheti fel kérdéseit, megfogalmazhatja kételyeit, véleményt alkothat, amit a többiek megvitatnak. Így sokkal mélyebb nyomot hagyhat benne mindaz, amit látott.
Egy-egy előadás két, két és fél óra hosszat tart. Négyszer szakítják félbe a darabot. Ekkor kerül sor a látottak megvitatására nagyjából tíz percben. A végén meg minden szereplő külön-külön kisebb csoporttal beszéli meg, értelmezi a látottakat.
Ezután arra voltam kíváncsi, hogy ez mit hozott a színészeknek.
Ifj. Havasi Péter szerint, ez a színészek közötti kommunikációt segítette elő. Például rávilágított arra, hogy különböző módon ítélik meg a színház szerepét. Kiderült, felfogásaikról soha eddig nem beszéltek és ez most üdvözlendő módon előjött. Ez meglepetést jelentett. Itt egymásra vannak utalva. Nem maradt más hátra, meg kellett találni a közös nevezőt, ami azzal járt, hogy kompromisszumokat is kötniük kellett. Egy ilyen előadás pedagógiai szempontból is kihívás. A színész hagyományos szerepkörében az „egóját” viszi a közönség elé. Ebben az esetben viszont, nem személyes véleményüket kell megfogalmazniuk. Arra kell koncentrálniuk, amit nekik mondanak. Ezt meg előre nem lehet minden esetben tudni. Így nagyon oda kell figyelni. A próbafolyamat emiatt egészen más volt. De ezidáig ez elmélet, kíváncsian várja, mit hoz a gyakorlat. Hiszen a puding próbája az evés!
Madarász Máté elmondta, a darabot szinte mondatokra bontották, melyeket elemeztek, megvitatták. Kivesézték. Majd összerakták. A végén csapatban kezdtek működni. Fontos volt kilépni a konfrontálódásból. Eleinte furcsa volt a kötött játékból való kilépés az improvizáció területére. De egy idő után már természetessé vált.
Gyombolai arra hívta föl a figyelmet, hogy ez egy sajátos műfaj. A bemutatóval nem ér véget a munka. Elképzelhető, hogy néhány előadás után változtatni kell. A nyolcadik, tizedik után gyűlik össze annyi tapasztalat, hogy a produkció beérik. De végleges formát aligha ölt. Ebben az esetben nagyon fontos a türelem. Szabadi Emőke számára ez egy nagy kaland és kihívás. Várja a gyerekeket!
Végülis az előadásnak öntörvényű mozgása lehet. Felnőttek is részt vehetnek rajtuk, de csak mint megfigyelők. Ők tehát nem szólhatnak bele.
Intellektuális játék zajlik majd, mely végül minden résztvevőt gazdagíthat és elgondolkoztathat. Ha hasonló helyzetbe kerül, esetleg egy olyan mintával, tapasztalattal rendelkezik majd, mely segíthet a mindennapi helyzetekben emberhez méltó módon, empátiával eligazodni. És ez ennek a nagy hozadéka, értelme. Majd kiderül, hogy ezek az elvárások beigazolódnak-e és milyen mértékben.
Utána részt vehettünk a főpróbán. Mi voltunk a kísérleti középiskolások. Az Akárkik azokat a mindennapi kérdéseket feszegeti, melyekkel életünk folyamán gyakorta találkozunk. Mennyiben felelős egy leány az anyjáért, az elvált férj egykori feleségéért és leányáért, az orvos a betegéért, barát a barátért, egy vadidegen ember a másikért. Ki mit tehet a másikért. Akárki kerülhet ilyen helyzetbe. A darabnak nincs befejezése. Nyitott kérdés, mi tesz Emma a metró peronján. Mindenki szája íze szerint válaszolhat. Ebben az esetben tükörbe is nézünk, akár Emma. Önmagunkról is sok mindent megtudhatunk, elárulunk.
Az anya, Emma szerepében Szabadi Emőkével, a leány szerepében Lax Judittal, az apa szerepében ifj. Havasi Péterrel találkozunk. Nagy Kornélia a barátnőt, az orvost Madarász Máté alakítja, a vadidegen vállalkozót Czajlik József.
Május 15-én, csütörtökön tartják az első tantermi előadást.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
További fényképek ITT>>> tekinthetők meg.
