45653

Az európai integráció végső formájáról szóló vita részének tartja Ivan Gašparovič leköszönő köztársasági elnök az Európai Unió esetleges föderalizációjáról vagy egyfajta szuperállam kialakításáról szóló elmélkedéseket. „Nem zárható ki, ám mai szemszögből nagyon távoli jövőről van csupán szó” – jelentette ki az államfő a TASR hírügynökségnek hozzáfűzve, jelenleg inkább a nemzeti parlamentek megerősítését vagy a szubszidiaritás és az arányosság elvének betartását szorgalmazó hangok a jellemzőbbek.
„Szlovákia támogatja az európai integritás elmélyítését minden területen, amelyek a nemzeti érdekeinknek is megfelelnek” – fogalmazott hozzáfűzve, uniós tagországként Szlovákia is részt vesz az integrációs folyamatokban. „Inkább az olyan dolgok miatt kellene aggódnunk, amelyeket nem tudunk befolyásolni. A brüsszeli intézmények jogkörei csak a tagállamok jóváhagyásával bővülhetnek. Ne keltsünk hát azt a benyomást, hogy nélkülünk születik ott döntés rólunk. Egyike ez az euroszkeptikusok és europopulisták hamis érveinek” – jelentette ki az államfő a nemzeti jogkörök Brüsszelre való átruházásától való félelmekre reagálva.
Robert Fico kormányfő szerint fontos, hogy például a gazdasági integráció további elmélyítését a demokratikus legitimitás megerősítésével kössük össze. „Szlovákia szempontjából a jelenlegi intézményjogi keretek közt nem lehetséges a jogkörök meghatározó módon történő átruházása az Európai Unióra, ezért az unió jövőbeli elrendezésének kialakítása során meg kell találni az egyensúlyt a felelősség és a jogkörök közt” – fogalmazott a kormányfő az Európai Unióról szóló nemzeti konvent e heti plenáris ülésén Pozsonyban.
Mint mondta, Szlovákia prioritása megmaradni a jelenlegi uniós keretek közt, és a szerződés esetleges megváltoztatásával csak szélesebb vita után, mondjuk, európai konvent formájában lehet foglalkozni. „Ennek a kérdésnek azonban jelenleg nincs nagy visszhangja a tagországok közt, sem politikai, sem társadalmi téren” – fogalmazott Fico.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45493,45401,43073,42233″}