45607

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti (EPP) elnökjelöltje a pártcsaládjába tartozó szlovákiai politikai tömörülések képviselőivel találkozott május 6-án.
Első számú prioritása az Európai Unió energetikai biztonságának megteremtése érdekében az energetikai unió megteremtését célozza – közölte a közelgő európai parlamenti választások kapcsán Szlovákiába látogató Jean-Claude Juncker. 
Elnökjelöltként Juncker öt prioritást sorolt fel, s ezek között első helyen az energetikai unió megteremtését és az Európai Unió energetikai forrásainak diverzifikálását említette. Felhívta a figyelmet, hogy Európa jelenleg az Orosz Föderációból szerzi be energiaszükségletének 30 százalékát, s ez a helyzet Moszkva számára lehetőséget nyújt a zsarolásra.
Úgy véli, szükségessé vált végre az unió egységes politikájának kialakítása az Oroszországgal folytatott energetikai témájú tárgyalások során, de eközben az energetikai források diverzifikálásáról sem feledkezhetünk meg,: meg kell teremteni az alternatív lehetőségeket, például az energiaforrások a nyugati irányból történő bebiztosítását.
A luxemburgi politikus szintén kiemelten kezeli az unióban létrehozandó, 500 milliárd eurós belső piac megteremtését, az EU és az Egyesült Államok közötti szerződés tető alá hozását és az brit kérdés rendezését is.
A pozsonyi tájékoztatón az EPP pártcsaládjába tartozó szlovákiai pártok mindegyike (MKP, Most-Híd, KDH, SDKÚ) rész vett, politikusaik, jelöltjeik választási programjaik főbb pontjait ismertették.
Berényi József MKP-elnök elmondta, egyes véleményekkel ellentétben Szlovákia esetében is szükség van az uniós támogatások szinten tartására. Pozitívumként emelte ki, hogy az EPP programjába is bekerült, hogy az unió elfogadna egy olyan jogi szabályozást az őshonos kisebbségek védelme érdekében, amely kötelező érvényű lenne a tagországok számára.

BA, Felvidék.ma