A kassai Löffler Képtárban május 2-án Kassa képei címen nyílt kiállítás, mely 1914-től 2014-ig mutat be negyven festőművészt, akik valamilyen módon megörökítették a várost.
A megnyitón Milena Gašajová igazgató üdvözölte a vendégeket, közöttük dr. Jozef Pokornýt, a CMUK (Club milovníkov umenia Košíc – Kassa Művészete Csodálóinak Clubja) elnökét és a többi gyűjtőt, akik az alkotásokat kölcsönözték. A Kelet-szlovákiai Képtár szintúgy.
Ez egy különleges alkalom, mert a magángyűjteményekben lévő képeket a nagykönzönség alig láthatja.
Richard Raši főpolgármester örömét fejezte ki. Mindenki megtalálta a saját Kassáját – mondotta -, vagy a téma találta meg festőjét. Az alkotóknak külön sorsuk volt. Neki Roskoványi István jut az eszébe. Leányai születésekor ott volt és azután akkor is vele volt, amikor utolsó óráit élte. A tárlat érzékelteti, Kassa komoly képzőművészeti központ volt.
Az igazgató-asszony elmondta, negyven művész száz alkotását láthatjuk a falakon. Majd átadta a szót Peter Markovičnak, a kiállítás kurátorának, aki azzal kezdte, hogy szinte lehetetlen összefoglalni, mi is látható a tárlaton. Ezzel egyszerűen nem lehet megbirkózni. Most „láthatatlan” képeket látunk, hiszen ezek magángyűjteményekben vannak. Kassának olyan képzőművészeti hagyománya van, mint egyetlen szlovákiai városnak sem. Nincs rá példa. Ilyen kiállítás keretében kritikus válogatást lehetetlen alkalmazni. Mégis valamilyen fejlődésvonalakat lehet felvázolni. Egymással konfrontálódnak itt a művek, de mindenképpen értéket képviselnek.
A negyven festő fele magyar volt, de ez a tárlaton nem látható. Sőt Csordák Lajos nevét ismét hibásan írták Čordáknak. Jaszuschból is Jasusch lett. Tichy Kálmánból Koloman Csöndes, azaz Tichý.
A legidősebb mesterek, mint Kővári-Kacsmarik Szilárd, Halász-Hradil Elemér, Csordák Lajos, Jaszusch Antal, Bauer Szilárd, olyan követőkre találtak, mint Jakoby Gyula és Bukovinszky Gyula, majd őket követte Eckerdt Sándor (aki sohasem tanult meg rendesen szlovákul) és Roskoványi István.
Halász-Hradil hadifestőként a háború borzalmas pillanatait örökítette meg. Jaszusch Páriszból jött haza, megismerve a kubizmust, futurizmust és az absztrakt orfizmust, aki szintén katonaként szolgált és olyan tanúságtételt tett, melyhez hasonlót a szlovákiai festészetben nem találunk. A kassai képek a várost és szociális helyzetét érik tetten. Jakoby megörökíti a nyomort, az elővárosokat. Karakterisztikus alkotásokat hozott létre Jozef Fabini, Dobos András és Bukovinszky, akik „művészeti gondolkodásmódját befolyásolta a szocialista-realista látásmód.” – írja óvatosan Markovič a katalógusban. Magyarán: behódoltak a káros korszellemnek. Jakoby és Eckerdt emg tudott újulni. Roskoványi alkotásai zárják ezt a vonulatot. Még Viktor Šefčík kicsit melankolikus alkotásai is ide tartoznak. De Filep Istvánnál is találkozunk ezekkel. Azonban már Marko Blažo: Taxi marathon alkotása (2008), semmilyen kassai helyszínre sem hasonlít. Hiába kértem tréfából ismerőseimet, hogy azonosítsák be a helyszínt. Ezt Markovič is érzékelteti, amikor írja: „Eltűnt a Schalkház, az emlékek közül már eltünedezik a Slovan és Hutník… [Ez utóbbi kettőért nem is nagy kár.] Az elmúlt két évtizedben jelentősen megváltozott Kassa arculata. Az új építészet került túlsúlyba [sajnos], amelyből mintha kiveszne a bensőségesség és az építészeti emberiesség.” A szerző túl óvatosan fogalmaz. A feltételes módnak itt nincs helye. Elég ha Jozef Amrich, de főleg Martin Tomori vagy Ján Vasilko, netán Boris Vaitovič képeit nézzük meg. Sokan el is menekültek Jakobyhoz, Roskoványihoz vagy Michal Čičvákhoz, meg a többiekhez. Érdekes összevetni, hogy ugyanazt a témát miképpen láttatják a különböző művészek.
A kiállításon állítólag beszélgetni lehetett volna a gyűjtőkkel, de azokat nem mutatták be, így ebből nem lett semmi. Csak az egyiket ismertem föl, mert ölebét is elhozta a tárlatra. Had művelődjön a kutya!
A tárlat június 7-ig látogatható. Addig mindenki válogathat tetszése szerint. Csak haza nem viheti a kiválasztott műveket. Szinte látom, mi maradna a falakon, ha erre mód nyílna. De azok sem sokáig árválkodnának, mert a képeknek üzleti értékük van és amúgyis „eladó az egész világ”.
A kiálításról készült képeket megtekinthetik a képgalériánkban ITT>>>.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
