Bajnok István olyan szellemi nagyság és igazi barát volt, aki szervezőként, emberként, orvosként, magyarként, művelődési életünk egyik legjelentősebb képviselőjeként egész életét a magyarság szolgálatába állította. Nemcsak ötletgazda volt, közösségi ötleteit meg is valósította – mindnyájunk hasznára és örömére. Mindig hű maradt szülőföldjéhez, magyarságtudata, hazaszeretete példaértékű. Semmi nem tántorította el őt a felvidéki magyar nemzeti közösség érdekeinek védelmétől. Ahol ő megjelent, mindig történt valami új, valami különleges, valami kultúrapezsdítő. Ahol ő megjelent, mindig megalakult valami: Rimaszombatban megalapította a Tompa Mihály Klubot, Komáromban a Klapka György Klubot, bábáskodott a Concordia vegyeskar alapításánál, kezdeményezte az őrsújfalusi művelődési tábor-sorozat és a Selye Napok megvalósítását. Az ő nevéhez fűződik a Magyar Egészségügyi Társaság Felvidéki Tagozatának megalapítása is, melynek elnöke volt, s amely a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társasággá nőtte ki magát. A Magyar Egészségügyi Társaság elnökségi tagja volt. Sokmindent alapított, érdekes módon pártot sohasem… Jól tette…
Bajnok István családtag volt. S most is az. A Kárpát-medencei magyar orvosok, a prágai Ady Endre Diákkör, a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság, a Csemadok, a Fáklya irodalmi színpad, a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság, az Együttélés politikai mozgalom, a Széchenyi István Polgári Társulás, a Bakok Társasága, az egységes magyar nemzetben gondolkodó emberek nagy családjának a tagja. És mindazoké, akikhez mindig volt egy kedves szava, bókja, ironikus megjegyzése, biztatása.
Személyében igaz barátra leltünk. Eszünkbe jutnak azok a közös élmények, amelyeket az elmúlt évtizedek alatt átéltünk vele: az éjfélig tartó beszélgetések, az orvos-konferenciák, a vacsorák utáni szellemi csaták, a magyarországi és erdélyi kirándulások, ünnepi előadóestek, tiszteletet parancsoló magyarság-estek, meghitt pillanatok. Eszünkbe jutnak a földalatti rendezvény-szervezések, a titkosrendőri kihallgatások egy-egy rendezvény miatt, a besúgók és feljelentgetők beférkőzése „baráti” körébe. Eszünkbe jut mérhetetlen munkabírása, hite, akarata, kitartása, ügyszeretete, korát meghazudtoló energiája, amellyel a különböző előadásokat szervezte, nemcsak a Csemadok berkeiben. Eszünkbe jutnak könyörtelen őszinteséggel megfogalmazott kritikái, amelyek a barátoknak is szóltak, s amelyeket mindig a szemünkbe mondott.
Még ma is tisztán emlékszem arra, milyen szeretettel és ügybuzgalommal szervezte az erdélyi kirándulásokat. Ő volt az első, aki csángókat hívott a Felvidékre. Trugly Sándorral és Oláh Györggyel tudományos-népszerűsítő előadássorozatot szervezett a Felvidéken, melynek során már a kommunista diktatúra alatt komoly magyar szellemi nagyságokat hívott előadni. Emlékszem arra, hogy 1989 decemberében a segélycsomagok Erdélybe való szállításának egyik szervezője volt. Pontosan emlékszem, amikor Keszegh Istvánnal együtt olyan előadássorozatot indított el Komáromban, amely azóta is felülmúlhatatlan. Arra is emlékszem, hogy milyen erős magyar nemzeti elkötelezettséggel utazott Budapestre a kilencvenes évek elején, hogy az idén 25. születésnapját ünneplő Rákóczi Szövetség elnökéért, dr. Halzl Józsefért kiálljon, amikor az elnök urat le akarták váltani posztjáról. A kilencvenes évek legelején elment Prágába, hogy Csehszlovákia Szövetségi Gyűlésének képviselője legyen. S nem azért tette ezt, hogy politikai tőkét kovácsoljon magának és meggazdagodjon (mit ahogy nem is lett politikus és soha nem gazdagodott meg), hanem hogy a magyar ügyeket hathatósan képviselje. Itt kell megemlíteni, hogy nemcsak a szakmában működött elmegyógyászként, hanem a közéletben és a politikában is. Sőt: nemcsak gyermekelme-gyógyászként, hanem felnőttelme-gyógyászként is sikert aratott, ugyanis amikor a Szövetségi Gyűlésben egyes cseh és szlovák politikusok azt a butaságot találták ki és kezdték elterjeszteni, hogy a magyar haderőtől, a magyar hadseregtől félni kell, mert megtámadja Csehszlovákiát, Bajnok István volt az, aki a honvédelmi bizottság tagjaként a legerőteljesebben állította, hogy ez butaság, demagógia, fantazmagória. A Csemadok országos alelnöke is volt, a szervezetnek ez a fénykorát jelentette. Ezt sem azért vállalta, hogy funkciója legyen, vagy meggazdagodjon, hanem hittel, szeretettel tette. Ekkor vallotta azt: „Igaz, hogy semmim sincs, de azt évekig tartó becsületes munkával szereztem.”
Hihetetlen energiával hirdette tevékenységével, hitével és előadásaival a csonka Magyarország és az elszakított magyar nemzetrészek közötti együttműködés fontosságát és összetartó erejét. Hatalmas munkát – igazi életművet – fektetett abba, hogy a határon túli magyarok megismerjék az anyaország mindennapi életét, rólunk pedig igaz képet kapjanak a magyarországiak.
Emellett tudományos módszerekkel és eredményekkel bizonyította az anyanyelvi nevelés és az anyanyelvi oktatás és művelődés egyediségét, elsőrendűségét, és igazolta a kétnyelvű nevelés neurotikus hatásait. Előadásaival, újságcikkeivel rengeteget tett azért, hogy meggyőzze a magyar szülőket: gyermeküket magyar oktatási intézménybe írassák be. Ma pontosan látjuk és tapasztaljuk – a politikában és a közéletben egyaránt –, hogy mennyire igaza volt Bajnok Istvánnak. Sajnos egyre több embernek nincs vagy hiányos az identitástudata, hovatartozás-tudata, ami éppen a kétnyelvű nevelés neurotikus hatásaiból adódik. Ez egyébként komoly orvosi probléma, amelynek egyértelműen és bizonyíthatóan pszichés, tehát lelki okai vannak.
Már ez a statisztika is arra jogosít fel bennünket, hogy végtelenül tiszteljük Bajnok Istvánt és életművét, de ennél ő sokkal több volt. A magyarságról nemcsak beszélt, hanem átélte, megélte azt. Számára a magyarság életvitel volt, világnézet, magatartásforma, ő a vállalás hűségével és a hűség vállalásával tette le az oltárkőre szellemét. S ha már a népszaporulatról tartunk konferenciát, említésre méltó, hogy Bajnok István feleségével, Icukával együtt, két gyönyörű, szorgalmas és tehetséges magyar gyermeket adott a világnak, akiknek köszönhetően számos tehetséges magyar unoka született. Ezzel három üzenetet is hagyott nekünk Bajnok István. Az egyik az, hogy: „Magyar gyermeknek magyar iskolában van a helye!”. A másik: „Az anyanyelvi művelődésnek nincs egészséges alternatívája.” A harmadik pedig: a magyar nemzet ereje bennünk, magyarokban van. Ő tehát e tekintetben is tiszta forrásból táplálkozott és kérlelhetetlen volt.
Sajátos és felülmúlhatatlan humora volt. Azt tartotta, hogy „az okos ember hülyéskedik, a hülye pedig okoskodik.” Okos ember lévén, sokat hülyéskedett velünk. Egy fricska a humorából: „A NŐK – általában – nem tudják, mit akarnak, de jaj nekünk, FÉRFIAKNAK, ha nem teljesítjük…”
Konokul dacolt betegségével. 2010 és 2012 között megírta és megjelentette „Diagnózisok I.-IX” című trilógiáját, amelyben összegyűjtötte emlékeit, szellemi értékeit, értekezéseit, saját verseit, humoros szövegeit, paródiáit, újságcikkeit. Olvassuk tehát és tanítsuk Bajnok Istvánt!
Szerencsés egybeesés, hogy éppen ma van a csíksomlyói búcsú. Bajnok István hitt abban a csíksomlyói Szűz Anyában, aki minden évben hazavárja gyermekeit. Hitt abban az Isteni Gondviselésben, amely helyes irányba tereli a magyarság útját és sorsát.
Bajnok István több kitüntetés tulajdonosa, így Komárom városa Pro Urbe Díjjal tüntette ki, a Csemadoktól Életmű Díjat kapott, de rangos elismerést jelentett számára a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, illetve a Németh László Emlékplakett. Számára azonban a legnagyobb kitüntetést az emberek szeretete jelentette.
Drága Pista bátyám! Megtartjuk és továbbadjuk tanításodat. Szellemedhez hűek maradunk, és ami már nem sikerült veled, sikerülni fog a tehetséges magyar fiatalokkal, a te szellemedben. Sokunk nevében megígérem, hogy nagyon sokat fogunk emlegetni téged: viccelődésedet, tehetségedet, sokoldalúságodat, esendőségedet, rendkívül nagy szívedet, ami 2013. szeptember 20-án reggel cserben hagyott téged. A szívedet tovább „dobogtatjuk”, mert – Hölgyeim és Uraim – nincs más megoldás. Erre biztosíték az a dr. Basternák Ferenc által vezetett csapat, amely most itt van, rád emlékezik, és orvosi vonalon továbbviszi a te szellemségedet.
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök úr!
Emlékezzünk szeretettel dr. Bajnok Istvánra, és vigyük tovább az ő szellemi hagyatékát! Eredményes tanácskozást kívánok. Emlékezésemet Bajnok István versével fejezem be.
(Elhangzott 2014. június 7-én, a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság és a Magyar Egészségügyi Társaság „Ne nézzük tétlenül nemzetünk fogyását! – In memoriam dr. Bajnok István” című konferenciájának plenáris ülésén, a révkomáromi Selye János Egyetem dísztermében.)
Tarics Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46223″}
