46139

Május 31-e reggel nyolc órától ismét megindult a forgalom a Nagyszelmenc-Kisszelmenc közötti szlovák-ukrán határátkelőn, amelyet felújítás miatt zártak le közel egy hónappal ezelőtt.

A kizárólag gyalogos és kerékpáros forgalmat bonyolító határátkelőt, amelyet csak európai uniós és ukrán állampolgárok vehetnek igénybe, április 28-án, felújítási munkálatok miatt zárták le. Bár a rekonstrukció a tervek szerint csak augusztus elején fejeződik be, a forgalom már a felújítás első szakaszának befejezése után újraindulhatott.
Tóth Lajos, a szlovákiai Nagyszelmenc polgármestere elmondta a tervek szerint nyílt meg újra a határátkelő, s az eredeti menetrend szerint tart majd nyitva, tehát reggel nyolctól este nyolcig, minden nap.
Mint megtudtuk, az elmúlt hónapban elkészültek az átkelő új épületének belső terei és a vámvizsgálat is akadálytalanul folyhat, mivel az ahhoz használt átvilágító gépeket és számítástechnikai berendezéseket is beüzemelték már. A rekonstrukció hátralévő szakaszában lerakják a kövezetet és különböző külső munkálatokat végeznek el, valamint a határon korábban felállított székely kaput is áthelyezik, az új épülethez közelebb.
Az egykor egy településnek számító Nagyszelmencet és Kisszelmencet a második világháború után, 1946-ban felállított új határ választotta ketté. A két település és azok lakói összetartozásának szimbólumaként a két falu határában 2003 őszén egy-egy székely kaput emeltek. Két évvel később, és csaknem hat évtizeddel a település szétosztását követően, határátkelőt nyitottak Nagyszelmenc és Kisszelmenc között. Ennek felújítása mintegy 365 ezer euróból valósul meg, az összeg túlnyomó részét, 90%-ot az ENPI nevet viselő magyar-szlovák-román-ukrán határon átívelő programból finanszírozzák.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45621,9575″}