46292

A Pátria rádió június 7-ei Délidő műsorában a két megválasztott két Európai Uniós parlamenti képviselő, Csáky Pál és Nagy József voltak a vendégek. A beszélgetés témája az Európai Unió, a közös érdekképviselet és a jövőbeli célok voltak.
Csáky Pál szerint az országos szintű alacsony részvételi arányra négy dolgot tud megfogalmazni. „Át kellene gondolni a választások rendszerét Szlovákiában, túl sok a közvetlen választás. Lehet, némely választást össze lehetne vonni, mint azt mást országokban teszik, pl. a megye és a helyhatósági választások. Az emberekben van egyfajta fáradság, ami a politikától és a választáson való részvételtől van” – kezdte a beszélgetés Csáky Pál, aki rámutatott, hogy az elmúlt félévben négy választás is volt.
„A másik ok, hogy Szlovákia Brüsszeltől messze van, ez megint csak félreértés, mert nem így van, hiszen a brüsszeli és a strassburgi döntéseinkkel a mindennapjainkat éljük. A harmadik dolog, ezt a szlovák publicistáknál olvastam a szlovákság a történelem folyamán hozzászokott ahhoz, hogy távoli központokban döntenek a sorsáról és nem igazán mozdítja meg őket az ezzel kapcsolatos eltérő felhívás. Régen központ volt Bécs, Budapest, Prága és most Brüsszelben is ilyen központot látnak. További meglátás, szerintem nem modern a választási törvény. Át kéne gondolni, hogy miként szavazhatnának a külföldön élő állampolgárok, és hogyan lehetne elmozdulni az elektronikus szavazás irányába, ami főleg a fiatalokat érintené” – mondta Csáky.
Nagy József nem választaná szét a magyar és szlovák a hozzáállást a választásokhoz, vannak magyar járások, ahol szintén gyenge volt a részvétel. „Egyik a médiának a hozzáállása a témához, az eddigi képviselők és a hazai politika hozzáállása a kinti politikusok működéséhez. Valahol a három között van az igazság” – tette hozzá a témához Nagy.
A beszélgetés során mindketten kiemelték, hogy nincs kellő kapcsolat az EU és a választók között. Nagy szerint a témaválasztás, azok a témák, amikkel eddig foglalkoztak a képviselőink, láthatóan nem fogták meg a hazai választóknak az érdeklődését. „A témákat két részre osztanám, vannak fontosak, amikért tenni kell, még ha nem is populárisak. Muszáj hogy foglalkozzunk és rámutassunk olyan dolgokra is, amivel lehet, hogy nem mi foglalkozunk, de el tudjuk mondani annak a hatását a hazai polgárnak úgy, hogy a média is közölje” – magyarázta Nagy.
Csáky szerint a múltban az EU képviselők eltűntek a szlovákiai közéletből. Ő továbbra is szeretne eljárni az emberek közé és a diákság megszólítását is fontosnak tartja.
A múlt héten mindkét politikus három napot Brüsszelben töltött, és megtették az első lépéseket, amit az EU parlamenti képviselő válás felé vezetnek.
Csáky szeretné azokat a témákat tovább vinni, amiken Baer Edit és Mészáros Alajos dolgozott. Nagy úgy látja, hogy a kisebbségi jogok mellett fontos a régiófejlesztésre koncentrálni
Közös beszélgetésre mikor kerül sor? Erre a kérdésre Nagy József először kitérő választ adott. Majd Csáky átvette a szót és beszámolt arról, hogy a rádiós beszélgetés követően leülnek egy kávéra és több dolgot tisztáznak. A meghívást Nagy József elfogadta, és szerinte biztosan megtalálják a közös nevezőt.
A közös sajtóértekezletre még várni kell. Csáky úgy látja, ha lesz miről, akkor biztosan tartanak. „Nevetségessé válnánk, ha egymással szemben lépnénk fel Brüsszelben. A Most-Híd pártnak el kell dönteni merre akar továbbmenni. Azt látom, hogy olyan változások vannak a pártban, amik eltávolíthatják a magyarságtól. Mostanra Žitňanská asszony lépett elő, a második legbefolyásosabb ember a pártban. Ha Bugár Bélával valami történik, akkor Lucia Žitňanská vezetné a pártot” – vélekedett a helyzetről Csáky.
Nagy József szerint az együttműködésre mindig két félre van szükség. „Továbbra is támogatom az együttműködést, hiszen a mi munkánk, hogy az EU-ban dolgozzunk. Lehet, hogy Híd pártja át lett nevezve polgári párttá, ez még nem jelenti azt, hogy nem akar együttműködni” – magyarázta a Most-Híd képviselője, aki hozzátette még – „Robert Schuman azzal az ideállal indította el az EU-t, hogy együttműködjenek a nemzetek. A Híd átnevezése a jobb besorolás miatt lett, hogy ne soroljanak a liberálisok közé, hiszen egy lefektetett értéke van. A szlovák kérdés a pártban, nem a nemzetiségi hovatartozásról szól, hanem minőségi munkát végezzünk az emberek érdekében. Lucia Žitňanská kimutathatóan pozitív értéket képvisel az igazságügyben, nincs miért azt gondolni, hogy a további értékeit a párt elvesztené.”
Az EU parlament székeit a bírálók egyötöde foglalja. Ez nem egy figyelmeztető jel?
„A választások előtt a kampányban, elmondtuk, hogy az EU nem igazán jól működik” – válaszolta arra kérdésre Csáky, miként látja azt, hogy az EU parlament székeit a bírálók egyötöde foglalja el. Úgy gondolja kétféle válaszuk volt a választóknak: vagy otthon maradtak, ami nem jó, illetve nyíltan Európa ellenes képviselőket választottak. „Ez bizony veszélyes is lehet Európa jövőjére. Fontos folyamatok valósulnak az elkövetkező öt évben, és ott kell lennünk. Az egész európai uniós politika számára ez nagy házi feladat. Az EU akkor nyeri vissza pompáját és fényét és értelmét, ha a reális politika jobban odafigyel a lakosokra. Az első felszólalásom az Európai parlamentben erről fog szólni” – véleményezte a helyzetet Csáky.
Nagy József a szociális politikával szeretne foglalkozni. „Bízok abban, hogy annak ellenére, hogy jobb oldali pártban vagyunk, Európa kezd foglalkozni egy közös szociális politikával” – tette hozzá az előbbi kérdésre válaszolva Nagy. Szerinte fontos lenne az egységes szociális politika, de Csáky úgy látja, ez lehetetlen, hiszen az unión belül vannak jóval gazdagabb és felzárkózó országok egyaránt.

A Pátria rádió Délidő c. műsora alapján, AK, Felvidék.ma