A Semsey-Berzeviczy-palotán ünnepélyes keretek között leplezték le báró Berzeviczy Vince (1781-1834) háromnyelvű emléktábláját június 18-án Kassán. Az ünnepségen Gyüre Lajos mondott beszédet, melyet Berzeviczy Etelka újságíró élesen kifogásolt. Portálunk külső munkatársának most lehetőséget adunk a reagálásra.
Tisztelt Berzeviczy Etelka!
Kerülő úton hozzám is eljutott levele – amelyet tudomásom szerint – minden lehetséges szlovákiai magyar ismerősének eljuttatott, melyben megírta: micsoda „baromságokat hordtam össze” Berzeviczy Vince emléktáblája újraavatásakor Kassán 2014.júl. 18- án. Mivel nem tudom, ki mindenkihez juttatta el személyemet dehonesztáló levelét, így kénytelen vagyok a nyilvánosság előtt megvédeni magam, s nevem becsületét. Ezért az alábbiakban válaszolok azokra tévedésekre, „baromságokra”, amit ön írt ominózus levelében. Idézem:
„Szoktam én is baromságokat írni, van úgy is, hogy szándékosan, de ennyi baromságot, amit Gyüre összehordott, még a föld nem látott..”
Nem ismerem az ön publicisztikai szótárát – úgy tudom, nyugdíjas újságíró – az enyémben ez a szó: baromság, nincs jelen. Alpári kifejezéseket sem a cikkeimben, sem a tucatnyi megjelent könyvemben nem szoktam használni. Ha ez önnél természetes, ez az ön dolga. Hogy nem teszem ki cikkemben a forrásaim helyét, jegyzékét, annak az a magyarázata, – hacsak nem tudományos írásról van szó – nem szokták a forrást újságcikkekben, előadások szövegében – különösen nem, ha zajos háttérrel utcai táblaavatásról van szó,- megjelölni. Írja továbbá: „A neten is hozzáférhető a kassai születési anyakönyv.” – mármint a Berzeviczy Vincéé – tagadva azt, hogy Berzeviczy Vince születési helye a Sáros megyei Daróc község lett volna. Ezzel én is így vagyok, s mint írásomban, beszédemben is kitértem rá: inkább elfogadom Benczúr Vilmos állítását, miszerint Berzeviczy Vince nem Darócon, hanem Kassán született. Idézem: „Berzeviczy Vince született Kassán 1781. évi márczius hó 16.-án.” (Benczúr Vilmos: Kassai játékszín, Kiadta: Clara Design Studio, 1924. Hasonmás kiadása: 2002, 20. old.) A daróci születésre vonatkozó adatokat az interneten bárki megtekintheti, ha rákattint a Berzeviczy- névre.
„Mintha már leírtam volna, hogy V nyolc nyelven beszélt, és nem írt az első magyar színikritikai lapba. Csak a mottóját adta.” – írja Berzeviczy Etelka. Mit lehet ehhez hozzáadni? Az említett „színházi kritikai lapba” ki mit írt, erősen vitatható. A Csáky Theodor által kiadott „Nemzeti Játékszini Tudósítások”- nak egyetlen feltalálható példányát (mind a 16 szám egybekötve) én fedeztem fel a kassai Városi könyvtár Puky- hagyatékának titkos szekrényében. Én adtam át Enyedi Sándor színháztörténésznek, aki az egész anyagot fénymásoltatta, és reprint változatban azt ki is adta. A cikkek elején – egy kivételen kívül- mindenütt megtalálható az említett „mottó”, amelynek a szövege így szól: „Magasztalásnak, és ótsárlásnak / múlhatatlanul kell lenni.” Ezzel a szignóval: B-e. Feloldva: Berzeviczy Vince, az akkori szokásnak megfelelően. Nem tudom elfogadni, hogy ez csak mottó lenne, bár tudjuk: a lap címoldalán szerzőként Csáky Theodor szerepel. Különben a füzetekben sehol nincs feltüntetve a cikkek szerzőjének neve. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy – mint aktív színész,- Berzeviczy tökéletesen ismerte a színházat, a kosztümök és díszletek szerepét az előadásokban, s a cikkek tartalma megítélésem szerint őrá vall. Különben is Csáky magyar tudása olyan gyatra volt, hogy Dérynére rákényszerített szerelmi vallomását is németül mondta el. Nem valószínű tehát hogy Csáky képes lett volna magyar nyelvű cikkeket írni a füzetekbe. Ezek alapján a „mottó” szerintem a szerzőséget is jelenti. Talpassy Tibor a „Magyar színjátszás hőskora” című könyvében ezt írja Csákyról: „Csáky színházilag egyáltalán nem képzett, a hivatásimádatot hírből sem ismeri, egy szerelmi kaland biztos tudatában, pompás telivérje nyergéből száll le, hogy színészek gazdájává váljék.” ( 166. old.) Továbbá így nyilatkozik Talpassy Csáky magyar nyelvtudásáról: „Még Dérynét is németül nyaggatja, hogy adja be már derekát, mert magyarul gyalázatosan akadozik, nyögdécsel, keresi a szavakat.” (167. old.) Ennyit erről. Viszont igaza van abban, elfogadom, hogy a Dérynével fenntartott kapcsolata nem volt plátói. Ám erről a „szerelem”- ről ugyancsak olvashatunk Talpassynál bővebben.(Talpassy Tibor: A magyar színjátszás hőskora. Kiad:Móra Ferenc Könyvkiadó, 1983,167.old.)
„Menekülés a vallásüldözés elől, a vasművességből a hercegségbe”..- írja ominózus levelében Berzeviczy Etelka. Megjegyzem: én a szétágazó család őséről, Kakas mesterről egy szóval sem írtam, hogy mi a foglalkozása. Viszont Berzeviczy Etelkának tudni kellene, hogy a Franciaországból elüldözött hugenották előbb a német városállamokban, majd részben a magyar uralkodók hívására a Magyar Királyságban telepednek le a XIV. században, és alakítják ki a szepességi németajkú városokat. Különféle kiváltságokat, szabadalmakat kaptak a királyi háztól, és nagy szerepük volt ennek kapcsán a magyar vasmegmunkálás, a textilipar, az aranyművesség, s nem utolsósorban a kereskedelem északi irányban való kifejlődésében éppen Berzeviczy Gergely révén, akit írásomban meg is említettem. Mindezt általánosságban jeleztem, a szepességi németajkú lakossággal kapcsolatban. Hogy ez mégis mennyire érinti a Berzeviczy- családot, írásomban, e területre nem tértem ki. Akkor miért említi Berzeviczy Etelka gúnyos felhanggal a fent idézett levelében:” Menekülés a vasművességből a hercegségbe”?
Berzeviczy Vincével kapcsolatban írom, hogy „ágynak esett”.Ezt sérelmezi Berzeviczy Etelka: hogy merek én ilyet állítani?! Úgy, hogy a már többször említett Talpassy könyvében található ez a mondat: „Midőn végleg megromlott egészségi állapota ( Berzeviczy Vincének, gyl.) miatt kénytelen teljesen visszavonulni”…Gondolom, megfelelő szinonimája az „ágynak esett” a végleg megromlott egészségi állapotnak.
„A helytartótanács, a királyi udvar helyett vármegye?”- teszi fel irónikus kérdését Berzeviczy Etelka. De kivel kapcsolatban? Berzeviczy Vincével, vagy a nagyapával? A szövegből nem derül ki. Mert Berzeviczy Vincének a bécsi színjátszásán kívül az uralkodóházzal semmiféle kapcsolata nem volt. Ha pedig a nagyapáról szól, akkor mi köze van annak Berzeviczy Vince kassai tevékenységéhez? Semmi az égvilágon!
„8 nyelven beszélt – jegyzi meg a levélíró. Az, hogy Berzeviczy Vince hány nyelven beszélt, a színházzal kapcsolatos munkája szempontjából érdektelen. Ám az, hogy katonai pályafutása során magyarul a milánói magyar gyalogosaitól tanult meg, az igen. Ez a fontos, és nem az, hogy nyolc nyelvet ismert, beszélt. Természetesen, ha életrajzot írtam volna róla, akkor mindenképp ott lett volna a helye. De így minek kapcsán kellett volna megírnom?
Írja továbbá levelében, hogy: „ És pláne ne tekintse forrásként, ahogy Szaszák átvette és leközölte”..Kihez is írta levelében, hogy „ne tekintse forrásként, ahogy Szaszák átvette és leközölte”..?Bizonyára ahhoz a Valakihez, aki a levélíró tudomására hozta, hogy Berzeviczy emléktáblája avatásáról az egyik internetes újságban Gyüre „baromságokat hordott össze”. Sőt a Valaki átküldte önnek az én internetes írásomat. Legalább is levele arról tanúskodik, hogy ismeri azt, s arra írja ominózus levelét. Szaszák György kassai újságíró – személyes beszélgetésünkkor elmondta: soha semmiféle cikket nem írt, s főleg nem közölt Berzeviczy Vincéről. Mondhatnám én is: honnan vette a Szaszák Györggyel kapcsolatos légből kapott információit? Így nem tudom mire vélni a levelében említett Szaszák-ot.
„Még annak a palotának a falára is feltették,( az emléktáblát, gyl.) amit Vince nagyapja,Berzeviczy János, a kommandant szerzett meg.”..És ez az „is”! Mivel Berzeviczy Etelka nem volt jelen a tábla avatásakor, nem tudhatta, hogy nem két táblát avattak, hanem csak egyet! Azt sem a Szlovák Nemzeti Színház falára, az eredeti helyére tették vissza, hanem a volt Berzeviczy –palota homlokzatára, a mai tulajdonos engedélyével. Hogy a palotát ki és milyen módon szerezte meg a család számára, ennek taglalása az emléktábla elhelyezésekor se nem helyénvaló, sem az említett cikkemben egy szóval nem említem. Különben is nem családi krónikát írtam, hanem az unoka, Berzeviczy Vince kassai színházi munkásságát méltattam. Hogy Berzeviczy János, a nagyapa „Kassa kommandantja volt,” – nem tudom, honnan veszi ezt a szöveget Berzeviczy Etelka. Ilyen kifejezés, mondat, nincs az én szövegemben. Nem az én dolgom a család viselt funkcióiról cikket írni arról, hogy miként van jelen a „Tiszán- inneni kerületben ” -ben Berzeviczy János.
„A kert talán felesége, Máriássy Éva érdeme.Bálterem az első emelten. A Napoleon elől menekülő Mária-Terézia császári udvara Mária Antoniettnek jelölte ki szállásul a házat, és így tovább, és így tovább”…írja Berzeviczy Etelka. Hogyan kerül ez a szöveg ide? Ez az „és így tovább, és így tovább” azt jelzi, hogy Berzeviczy Etelka már más, gúnyolódó kifejezésre alkalmas szót nem talált az írásomban? Mi közöm nekem ahhoz, ki mindenki fordult meg a Berzeviczy – palotában, mikor én az emléktábla elhelyezésekor Berzeviczy Vince kassai színházi tevékenységéről beszélek?
Mindezek ismeretében felteszem a kérdést: lehet-e itt egyáltalán „baromságok”- ról beszélni Berzeviczy Vince emléktáblájáról írt cikkemmel kapcsolatban? Szabad- e egy cikkbe belemagyarázni olyan szövegeket, amelyek nincsenek ott? A levél szerzője Berzeviczy Vincével, és a szétágazó családdal kapcsolatban olyasmit hiányol cikkemből, ami egy táblaavatás keretébe semmi módon nem odaillő, – különösen, amint említettem, – az egy zajos utcai leleplezés alkalmakor történik..
Gyüre Lajos, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46478″}
