46445

Június 18-án, szerdán három örvendetes eseményre kerül sor Kassán. Kettőre pont 17 órakor, a harmadikra fél órával korábban. Ez pedig azzal a szakállas dilemmával jár együtt, hogyan lehetünk jelen egyszerre három helyen is anélkül, hogy ez feltűnést keltene.
Balázs Péter magánkutató tart előadást a céhek szerepéről a pénzverésben a Bocatius Közkönyvtár Fő-utcai termében. A következőre szintén a Fő utcán kerül sor fél órával később. A Berzeviczy- vagy Semsey-palota (84. sz.) homlokzatára Berzeviczy Vince színigazgató, intendáns és mecénás emléktáblája kerül. Az emléktábla elkészítését Magyarország Külügyminisztériuma és Kassai Főkonzulátusa támogatta.
46445 1Hevesi Sándor, rendező, dramaturg és író így méltatta munkásságát: „Kassa, a maga erős és eleven kulturális érzékével s időközben megerősödött magyarságával kitűnő miliő volt a sokat próbált magyar színjátszás számára s megjött a gondviselésszerű ember is, aki a nagy feladatot gyönyörűen megoldotta.
Berzeviczy Vince báró volt az a különös férfiú, aki, mint annak idején a legtöbb főnemes, ifjú korában nem is tudott magyarul s ezt a sokáig barbárnak mondott édes anyanyelvet, mint katonatiszt sajátította el, századjának magyar legénységétől. Mint katona Olaszországba került, Velencében és Milánóban bolondja lett a drámának és az operának. Dramaturgiai tanulmányokba merült s minthogy a kártyát egy szerencsétlen imádó vak szenvedélyével szerette, végre meg kellett válnia a katonaságtól is, szülei levették róla kezüket s a fiatal arisztokrata Ausztriában kénytelenségből fölcsapott színésznek.
Ez a Berzeviczy báró volt az, aki mint tékozló fiú, a húszas évek végén megtért Kassára, a szülői házba, aki 1829-ben átvette a kassai magyar dal- és színjátszó társaság kormányzóságát, s akit az Akadémia pusztán azért az érdeméért választott tagjai közé, hogy olyan kitűnő intendánsnak bizonyult. Berzeviczy, aki a nyomor iskolájában tanulta meg a színjátszás minden csínját-bínját, a legnagyobb koncepciójú emberek közül való volt, akik Magyarországon valaha is foglalkoztak színházzal. Megítélhető ez abból, hogy mit akart ő a kassai színjátszó társasággal.
Világosan kimondott célja az volt, hogy «lassan-lassan olyan színészi generációt neveljen fel, melyet rövid időn lehessen valamivel művészibb készülettel Pestre átplántálni, hogy ott aztán természetileg jobban, könnyebben és hamarább tökélyesűlhessen.» Kassa egyesítette a magyar színjátszás legfényesebb erőit: Udvarhelyi, Pályi, Szerdahelyi, Megyery, Szilágyi, Szentpétery s a külföldön is híres Déryné ott játszottak. Apostoli szövetkezésnek nevezték a hetek e társaságát s ebben az elnevezésben nem volt semmi túlzás.” Neki már volt Kassán emléktáblája, mely az egykori Nemzeti Színház épületének homlokzatát díszítette, ám azt 1945 után eltávolították. A sovinizmus nem ismer értékeket akár a cunami.
A következő eseményre az Erzsébet utcai Löffler Múzeumban kerül sor. Pont ugyanakkor nyitják meg A festők Nagybányán c. reprezentatív kiállítást karöltve az ARTeSKa képtárral. Külön értékelnünk kell, hogy a kiállítás szlovák címe is Nagybányát említ és nem Baia Maret. Ez történelmileg így korrekt. Közép-Európa első jelentős művésztelepét sokan látogatták meg. A modern magyar festészetet elindító mozgalom 1896-ban a nagybányai művésztelepen bontakozott ki.
A második világháború véget vetett működésének. A művésztelepen, mely 1902-ben szabad iskolává alakult, az új magyar festőgeneráció majd minden jelentős tagja megfordult. Meghonosította a naturalizmus és a plein air festészet eredményeit. A korai időszakban a nagybányai stílus egyik legmeghatározóbb egyénisége Ferenczy Károly volt. Rajta kívül Iványi-Grünwald Béla, Hollósy Simon, Réti István és Thorma János alapította.
Az iskola a 20. század első felében mindvégig nagy hatással volt a hazai festőművészekre. A naturalizmuson hamar túljutottak, mely a természet, az ember és érzelmei együttesét igyekezett láttatni a képeken. Ennek legmarkánsabban képviselője báró Mednyánszky László volt.
A Plein air (francia: nyílt levegő) a 19. század második felétől a szabadban való festéskor a látvány hangulatát örökítette meg. A plein air festők példaképei az angol John Constable, William Turner és a barbizoni festők. Magyarországon a nagybányai iskola mellett, Szinyei Merse Pál és Paál László képviselte ezt az irányzatot. Szinyeit igazából csak halála után értékelték jelentőségének megfelelően.
A tárlat azokat a festőművészeket mutatja be teljességre törekedve, akik a mai Szlovákia területén éltek. Így a selmecbányai Gwerk Ödönt, a kassai Halász-Hradil Elemért és Krón Jenőt, a Münchenben élő Kubínyi Sándort, az érsekújvári születésű Kukán Gézát, a Beckón született és gyakorta Nagyőrön alkotó Mednyánszky Lászlót, a Nagymihályon alkotó Mousson Tivadar Józsefet, a pelsőci születésű Rudnay Gyulát és másokat.
Keresztneveiket átírták a 19. századi romantika jegyében, csak éppen nem akarják tudomásul venni, azóta potom két század telt el. Igaz, az örökkévalósághoz képest ez elhanyagolható. A tárlat augusztus 24-ig látogatható.

Balassa Zoltán, Felvidék.ma