46184

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Magyarság Házában bemutatásra kerülő Kárpát-medencei kaleidoszkóp című táncelőadáson a zselízi Kincső Néptáncegyüttes képviseli a Felvidéket.
A Felvidék.ma értesülései szerint a Nemzeti Tehetségprogram keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2013 végén meghívásos pályázatban 2 millió forint keretösszegű pályázatot írt ki a Bethlen Gábor Alapkezelő részére. A pályázat célja a magyar kulturális örökség, hagyományok és a népi kultúra megőrzése. Az Éltető hagyomány elnevezésű pályázat keretén belül öt napos tehetséggondozó művészeti tábort szerveztek Budapesten a magyarországi és külhoni meghívott fiatal néptáncosok és népzenészek számára. A pályázat célkitűzése szerint a fiatal tehetséges néptáncosok és népzenészek egy közös hagyomány – átadó képzésen és annak eredményeként megszülető gálaműsoron vesznek részt.
Mint megtudtuk, a Magyarság Házában a régióként feldolgozott hagyományokból és népszokásokból, a helyi népzenei kincsből közösen alakították ki a június 4-i programot.
A Kárpát-medencei kaleidoszkóp című táncbemutatón a Kincső Néptáncegyüttes mellett az erdélyi Kökényes Néptáncegyüttes, a vajdasági Becsei Kiscimbora táncegyüttes, a kárpátaljai Nagydobronyi Hímes Táncegyüttes, a csángóvidéki Pusztina, valamint az anyaországi Fóti Népművészeti Iskola mutatkozik be. A zenét a Váci Pikéthy Konzervatórium növendékei biztosítják.
A program a népi kultúra alábbi jeles szakembereinek közreműködésével valósítják meg, Könczei Árpád koreográfus, néptánckutató; Balla Zoltán néptáncpedagógus; Blaskó Csaba népzenész.
Juhász Sándor, a Kincső Néptáncegyüttes egyik alapítója a Felvidék.ma kérdésére elmondta, a képzésen hat „Kincsős” vett részt. “A pályázat kitételének megfeleltek a táncosaink, így kerültek be a képzésbe. Az öt napos képzésen sajátítják el a június 4-én bemutatandó táncokat, mely meglepetés lesz mindannyiónknak. Pillanatnyilag csak a képzésben részvevők ismerik a pontos műsorszámot” – nyilatkozta portálunknak Juhász Sándor. Hozzátette, nagyon örülnek a meghívásnak, az eddigi elért eredmények is bizonyítják, megérdemlik a színvonalas fellépést.

Pásztor Péter, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”43898,42056,46167″}