46498

Kisorsolták a december 7-21. között sorra kerülő, horvát-magyar közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság csoportjait. A házigazda magyarok az első, az EB-re húsz éves szünet után visszatérő szlovákok a negyedik kalapból várhatták a csoportbeosztást, így az még a sorsolás előtt eldőlt, hogy a két szomszédos ország válogatottja nem kerülhet egy kvartettbe.

Az egyes csoportok kiemeléseit az Eb-selejtezők és a 2012-es Eb alapján készítették el. A két rendezőnek, Magyarországnak és Horvátországnak megvolt a joga, hogy a sorsolás előtt megnevezzen egy-egy ellenfelet, amellyel nem szeretne közös csoportba kerülni. Görbiczék az A-csoportban a londoni olimpia bronzérmesével, Spanyolországgal, a VB 4. Lengyelországgal és a szebb napokat is látott Oroszországgal mérkőznek meg. A magyar lányok tavaly, a Szerbiában megrendezett világbajnokság nyolcaddöntőjében 28-21-re verték a spanyolokat, s csak a következő körben, a későbbi világbajnok brazilok ejtették ki őket. Az A-csoport mérkőzéseit a győri csarnokban játszák.
A húsz év után újra európa-bajnoki részvételt kiharcoló szlovák női válogatott talán még a magyarokénál is erősebb csoportba került, a D-jelű kvartettben a szlovák hölgyek ellenfele lesz Montenegró, Franciaország és Szerbia. A szerbek a legutóbbi, saját rendezésű világbajnokságon egészen a döntőig meneteltek, de Franciaország és a Montenegró sem könnyű ellenfél. Utóbbi a 2012-es londoni nyári olimpiai játékokról ezüstéremmel térhetett haza. A szlovák válogatott Eszéken játsza mérkőzéseit.
Az Európa-bajnokság középdöntőit Debrecenben és Zágrábban rendezik, a két elődöntőre és a fináléra Budapesten kerül sor.

Csoportok:
A-csoport: Magyarország, Spanyolország, Oroszország, Lengyelország.
B-csoport: Norvégia, Dánia, Románia, Ukrajna.
C-csoport: Svédország, Németország, Horvátország, Hollandia.
D-csoport: Montenegró, Franciaország, Szerbia, Szlovákia.

Felvidék.ma