46160

Az Európai Bizottság (EB) úgy ítélte meg, hogy Szlovákiának sikerült megbirkóznia a magas államháztartási hiánnyal, ezért javasolja, kerüljön ki az ország a túlzottdeficit-eljárás alól.
A javaslatot formálisan még az uniós pénzügyminisztereknek is jóvá kell hagynia. Erre még e hónapban sor kerül.
Négyéves eljárás ér véget az idén, melynek során az ország a GDP-hez viszonyított 8 százalékos államháztartási hiányát 3 százalék alá szorította vissza. A döntést természetesen örömmel fogadta a pénzügyminiszter. „Szlovákia egyértelműen megérdemelte, hogy kilépjen az eljárás alól. Sikerült ugyanis javítanunk az állam működésén és az államháztartást stabilizáltuk. Idén és a jövő évben is 3% alatt tartjuk a hiányt”, jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Peter Kažimír. Egyúttal világossá tette, hogy az ősszel várható ESA 2010 módszer szerinti felülvizsgálat sem állapít meg 3% feletti deficitet. Az elmúlt esztendei gazdálkodás EB általi értékelése és a legutóbbi előrejelzések alapján Szlovákia a következő években sem lépi túl a 3 százalékos határt. Legközelebb Brüsszel a jövő tavasszal értékeli majd a 2014-es helyzetet. „Meggyőződésem, hogy idén sem lépjük át a megengedett határt. A gazdaság alakulásával kapcsolatos minden első negyedévi szám és adat arról árulkodik, hogy jobb időket élünk”, jelentette ki a tárcavezető. A gazdaság kedvező alakulása ugyanis a bevételeken is megmutatkozik. „Jobb eredményeket várunk a bevételi oldalon, mint ahogyan azzal a költségvetésben, illetve a legutóbbi, februári előrejelzésben számoltunk”, mondta Kažimír.
Szlovákiával szemben még 2009-ben indult meg a túlzottdeficit-eljárás, miután Pozsony 6 százalékos deficitet prognosztizált az uniós szervek irányában. végül ebből 8 százalék lett. Brüsszel akkor 2013-ban szabta meg a hiánycsökkentés 3 százalék alá csökkentésé,. és ez fokozatosan sikerült is (7,5 %,- 2010, a 4,8 % – 2011, 4,5 % – 201, 2,8% – 2013).
„A túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés ténye mindig pozitív az adott ország szempontjából, amellyel a piac is számol”, véli Boris Fojtík banki elemző, hozzátéve, hogy az államháztartás hiányának konszolidációja ellenére a kormánynak nem sikerült teljes mértékben úrrá lennie a pénzügyi gondokon, hiszen két törvénybe foglalt adósságféket is túllépett, azaz a közpénzek alakulása ebből a szempontból nem tekinthető egyértelműen pozitívnak.
Szlovákián kívül még Csehország, Dánia, Ausztria és Belgium kapta meg a 2013-as határidőt, mind a négy ország ki is kerül a túlzottdeficit-eljárás alól. Spanyolországra és Szlovéniára viszont továbbra is érvényes az eljárás. Ha Pozsony nem teljesítette volna az EB elvárésait, szankciók léptek volna életbe, amely értelmében a GDP 0,2 százalékát kellett volna betét formájában befizetni a unió kasszájába, plusz a 3% fölötti hiány 10 százalékának megfelelő összeget. Ha később sem javult volna a helyzet, a betétek összege tényleges büntetéssé vált volna. Az eljárás alól való kikerülés ahhoz is hozzájárul, hogy az ország megtartsa az utóbbi hónapok gyakorlatát: azaz rekord alacsony kamatok mellett tudja finanszírozni saját adóságát.
fotó: SITA felvétel
BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46020″}