47478

A magyar bajnok Debrecen az északír Cliftonville-t, a szlovák bajnoki címet őrző Slovan a walesi The New Saints csapatát búcsúztatta a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. Előbbire a fehérorosz, utóbbira a moldáv bajnok vár a következő körben.

A Slovan egy gólos előnnyel várta a selejtezőkör visszavágóját, de a ködös Albionban sem bízott semmit a véletlenre, és 2-0-s győzelemmel tette biztossá továbbjutását a BL 3. selejtezőkörébe, ahol a moldáv bajnok Sheriffel találkozik. A tiraspoli együttese a montenegrói FK Szutjeszkát ejtette ki meggyőző, 5-0-s összesítéssel.
Némileg nehezebb dolga volt a Debrecennek, ugyanis – bár hazai pályán fogadta az észkír Cliftonville-t – az első idegenbeli mérkőzésen csupán gól nélküli döntetlenre futotta erejéből. A Loki tehát győzelmi kényszer alatt játszott, ennek megfelelően nagy iramba kezdte a mérkőzést. A hazai csapat azonban csak helyzetekig jutott, így az első félidőben nem esett gól. A fordulás után aztán – még mielőtt komolyabban elkezdhetett volna aggódni a debreceni csapat – vezetést szereztek a hazaiak. Mihelic az 55. percben szabadrúgásból volt eredményes. A kegyelemdöfést a végig sok hibával játszó Sidibe adta meg, a debreceni csatár a 79. percben mattolta az északír kapust. A Debrecen következő ellenfele a BL-főtáblát is megjáró BATE Boriszov lesz. A fehérorosz együttes az albán KS Skënderbeu csapatával két döntetlent játszott, s csak idegenben lőtt jobb gólkülönbségének köszönheti a továbbjutást.

Felvidék.ma
Fotó: nso, Havran Zoltán