47522x

Orbán Viktor szombat délelőtt Tőkés László, EP-képviselő társaságában Történetekből történelem címmel tartott előadást a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. A magyar miniszterelnök beszédét az elmúlt évekhez hasonlóan nagy érdeklődés övezte, a Duna Televízió és a Kossuth rádió élő közvetítést adott a helyszínről. A nap folyamán a magyar kormányfő a határon túli magyar szervezetek vezetőivel is találkozik.

Orbán beszédében köszönetet mondott a határon túli magyaroknak, mivel – mint azt kiemelte – a Kárpát-medencei és a világban szétszóródott magyarok szavazatai is kellettek ahhoz, hogy a tavaszi országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados többséget szerezzen.
Orbán hangsúlyozta, a 2008-as pénzügyi válság óta hasonló mértékű változások zajlanak a világban, mint amelyek végbementek a 20. század nagy történelmi fordulópontjain, az első és második világháború után, valamint a rendszerváltáskor.
Ahogyan arra a magyar miniszterelnök rámutatott, nagy versenyfutás zajlik a világban egy olyan állam kialakítása érdekében, amely leginkább sikeressé és versenyképessé tud tenni egy nemzetet, közösséget. Kijelentette: ahhoz, hogy a magyar kormány ebben a versenyben le ne maradjon, ki kell mondaniuk, a nyugat-európai demokrácia nem szükségképpen liberális.
A magyar kormány egy olyan munkaalapú társadalmat és államot kíván felépíteni, amely karakterét tekintve alapvetően nem liberális, hanem illiberális természetű, amely nem tagadja a liberalizmus alapvető eszméit, de nem teszi azokat a társadalom szervezőelveivé – jelentette ki, hozzátéve, a magyar állam és társadalom kialakításában sajátos nemzeti megközelítést kívánnak alkalmazni.
Hangsúlyozta: liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel mindenekelőtt azért kell szakítani, mert a korábbi liberális magyar állam nem volt képes megvédeni a közösségi vagyont, de nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az “adósrabszolgaságtól” sem.
Orbán beszédében úgy fogalmazott, a magyar nemzet nem egyének halmaza, hanem egy olyan közösség, melyet szervezni, erősíteni és építeni kell.

Tőkés: Most van itt az ideje az autonómiának
Tőkés László európai parlamenti képviselő előadásában a “lészen autonómia” kijelentéssel parafrazeálta a bibliai “legyen világosság” gondolatot, illetve Gábor Áron 1848-as “lészen ágyú” kijelentését.
A politikus vitába szállt azzal a tusványosi gondolattal, hogy 25 év múlva már az autonóm Székelyföld lehet a gazdája a szabadegyetemnek. “Legyen világos: nincs másik 25 esztendőnk a tehetetlen kivárásra. Most kell cselekedni. Most van itt az ideje az autonómiának” – jelentette ki.
Tőkés László szerint Romániában nem zárult le a rendszerváltozás, mert még mindig az “utódkommunisták” vannak hatalmon. Úgy vélte, szükség van a rendszerváltozásra az Európai Unióban is, amely “jelenleg elutasítja, hogy az őshonos kisebbségi közösségek ügyeivel foglalkozzék”.

Orbán a határon túli magyarság politikai vezetőivel találkozik
A miniszterelnöki beszédet követően Orbán Viktor helyettesével, Semjén Zsolttal együtt ül tárgyalóasztalhoz a határon túli magyarság Bálványoson tartózkodó politikai vezetőivel – köztük Berényi Józseffel, az MKP elnökével, akikkel aktuális nemzetpolitikai kérdésekről cserélnek eszmét.
Amint korábban már megírtuk: Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője pénteken, július 25-én vett részt kerekasztal-beszélgetésen, melynek témája az európai integráció alkotmányos korlátai voltak. Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke pedig határon túli kollégáival a nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésbe kapcsolódott be, amelyet Répás Zsuzsanna, korábbi nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vezetett.

szd, lm, Felvidék.ma
Fotó: mti
{iarelatednews articleid=”47524,47484,47447,47527″}