47365

Az Európai Parlament (EP) nem hagyja jóvá az új Európai Bizottságot (EB), ha nem lesz benne elegendő nő. Ilyen figyelmeztetést küldött Martin Schulz EP-elnök. A tagállamok – köztük Szlovákia is – többségében férfiakat jelöltek. Az unió jövendő végrehajtó szervének összetételéről szerdán rendkívüli csúcstalálkozón tárgyaltak az országok vezetői Brüsszelben, de megegyezés nem született.
Mindössze néhány női nevet emlegettek potenciális biztosjelöltként, jelentette az uniós ügyeket nyomon követő European Voice. Brüsszelbe készül Federica Mogherini, aki idén február óta áll az olasz külügyi tárca élén. Bulgária újrajelölné eddigi biztosát, Krisztalina Georgievát, aki a nemzetközi együttműködéssel, a humanitárius segítségnyújtással foglalkozott. Belgium a kereszténydemokrata EP-képviselőnőt, Marianne Thyssent delegálná. Az idén leköszönő bizottság 28 tagja közül kilencen nők, köztük az egyik alelnök, Neelie Kroes. Juncker úgy véli, nem lenne hiteles a következő Európai Bizottság, ha csak két-három biztos képviselné a gyengébb nemet. A hamarosan leköszönő női biztosok maguk is lobbizni kezdtek, levélben fordultak Junckerhez, azt kérve, hogy legalább tíz, de inkább még több női biztost válasszon. Erősen tartja magát az a hír is, hogy Helle Thorning-Schmidt dán kormányfő asszony válthatja Herman van Rompuyt az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács élén. Kelet-európai tagállamok egy csoportja a Financial Times értesülései szerint külön lobbizásba kezdett, hogy megtorpedózzák az olasz külügyminiszter asszony jelölését az uniós diplomácia élére. Lengyelország és a három balti állam is ellenezné, hogy Federica Mogherini vegye át a stafétabotot Katherine Ashtontól. Az uniós fődiplomata személyéről egyébként minősített többséggel kell dönteni.
Juncker azt szerette volna, ha még a nyári szünet előtt létrejön az elvi megállapodás a posztok elosztásáról, mivel szeptemberben már kezdődnek a meghallgatások. Erre azonban szerdán nem került sor, így az új bizottság összetételéről, amelyet az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, augusztus végén újra tárgyalnak. „Fontos posztok eldöntéséhez idő kell, ebben nincs semmi meglepő” – vélekedett az éjszakába nyúló ülést követően újságíróknak Van Rompuy. „Biztos vagyok benne, hogy augusztus végén meglesz a döntés.”
Az új biztosok októberben lépnek hivatalba. Köztük Szlovákia képviseletében a Smer képviselője, Maroš Šefčovič. Hogy milyen poszton, az még kétséges.

BA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”47117,46932,46873,46509,46008,45909,20215″}