47170

A Csemadok Tesmagi Alapszervezete és a Sendergő néptánccsoport július 7. és 11. között szervezi meg a Tulipános Láda alkotótábort.
Az Ipolyság melletti tesmagi Jégmadár Látogatóközpontban megvalósuló hagyományőrző táborban közel félszáz tanuló vesz részt.
„A hagyományteremtő jelleggel megszervezett táborunkba mintegy 45 gyermek jelentkezett be. Négyféle foglalkozáson vesznek részt a táborlakók. A hét lezárásaként kerül sor a gálarendezvényünkre, ahol az elsajátított táncokat és drámajátékokat mutatják be a gyerekek” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Konkoly Annamária, az egyik főszervező. A résztvevők többsége Ipolyságról és a szűkebb környékről érkezett. Ám szenci és vágsellyei gyerekek is jelentkeztek a táborba.
A tevékenységek közt szerepelt a kézműves foglalkozások, mely során a gyerkőcök a különféle hagyományos kézműves tevékenységekkel ismerkedhettek meg. Ott jártunkkor a nemezelés, valamint egy magyarországi vendég kézművesnek köszönhetően a bőrművelés fortélyaiba avatták be a táborlakokat. A napi programok közé tartozik a drámafoglalkozások, melyeket Köteles Judit vezet. Mint megtudtuk, a pénteki záró gálaműsoron is bemutatnak egy-egy betanult drámajátékot.
Az egyhetes program alatt a Konkoly házaspár vezetésével folyik a néptánc oktatása. A felső tagozatosak bukovinai székely táncokat tanulnak, az alsó tagozatosak pedig Ipoly-menti tánclépéseket sajátítanak el. Mint Konkoly Annamária megjegyezte, a táncoktatáson belül ének és tánctechnika fejlesztés is szerepel. A legkisebb korosztály a népi gyermekjátékokkal is megismerkedik. Jusztin Czaudt Éva a gyermekjáték foglakozások koordinátora megjegyezte, igyekezett olyan régi társasjátékokat összeszedni, melyek a gyermekek számára ismeretlenek, s mindamellett érdekesek, továbbá a későbbiekben bárhol eljátszhatják a táborban tanultakat.
A Felvidék.ma értesülései szerint a tábor több lakója is tagja különféle művészeti csoportoknak. „A foglalkozások egyik fő célja, hogy elősegítsük a gyermekek színpadi megnyilvánulásának a fejlesztését. A néptánc által a mozgásfejlesztés, a drámajátékok helyzetgyakorlatain keresztül pedig a különféle szituációkat ismernek meg a jelenlévők. Mindez elősegíti a színpadi jelenlét hatékonyabb fejlesztését” – hangsúlyozta Konkoly Annamária.
Az említett foglalkozások mellett kísérőrendezvények is színesítik a programot. Már az első nap folyamán megismerkedtek a Jégmadár Látogató központ mellett elterülő természetvédelmi területtel. Emellett további közösségépítő programok is részét képezik a tábor életének. A Felvidék.ma kérdésére az egyik fiatal táborlakó elmondta, örömmel jött a táborba, legjobban a táncpróbákat és kézműves foglalkozásokat kedveli. Szívesen vesz részt a kísérőprogramokon is, mint a kirándulás, valamint a szalonnasütés.
A pénteki gálára a tesmagi kultúrházba kerül sor, ahol gyermekek bemutatják a táborban elsajátított ismereteket. Mindamellett fellép a Ritka Magyar Folkband formáció Korpás Évával karöltve. A tábor a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Kisebbségi kultúrák 2014 program társfinanszírozásával valósul meg.

További képek a Tulipános láda táborról megtekinthető a Képgalériában ITT >>>
Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”46261″}