48041

A szlovák agrártárca szeretné felmérni azokat a negatív következményeket, amelyek a korábban Oroszországba szállító szlovákiai agrárcégeket sújtják.

Az Európai Tanács hétfőn, augusztus 18-án tette közzé azokat a rendkívüli intézkedéseket, amelyek az orosz importtilalom által sújtott európai gyümölcs- és zöldségtermesztők megsegítését hivatottak elősegíteni. Erre a célra 125 millió eurót különítettek el – tudható meg a TASR hírügynökség által közölt tájékoztatásból. 
„Eddig három társaságtól érkezett visszajelzés. Várjuk a további információkat, hogy megfelelő intézkedéseket foganatosíthassunk” –  tájékoztatott az Európai Tanács döntésére reagálva Peter Hajnala, a Szlovák Köztársaság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának szóvivője.
Hajnala véleménye szerint a következmények mérséklésének módjáról, illetve a lehetséges kárpótlásról a Közös Mezőgazdasági Politikával (CAP) összhangban már folyik az unión belüli egyeztetés.
Az Európai Tanács vizsgálta az orosz importtilalom által sújtott agrártermékek jegyzékét.
A figyelem elsősorban a gyümölcs- és zöldségtermesztésből származó agrártermékekre irányul, és elsősorban a gyorsan romló termékekkel kapcsolatban igyekeznek konkrét intézkedéseket foganatosítani. Az intézkedéstervezetet augusztus 22-én vitatják meg Brüsszelben.

HCS, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47962,47844,47810,47663″}