47878x

Magyarországon már javában készülnek az augusztus 20-i nemzeti ünnepre. Augusztus 11-én, hétfőn ismertették az állami ünnepsé részletes programját, melyben a felvidéki magyarság is szerepet kap.
Mint elhangzott, immár harmadik alkalommal katonai részvétellel zajlik a körmenet: koronaőrök és egy díszegység kíséretében rendezik meg a Szent Jobb körmenetet, mondta a lebonyolítást szervező vezérőrnagy. Ebben az évben első alkalommal a Honvédelmi Minisztérium szervezi meg az államünnepség rendezvényeit.
Az augusztus 20-i ünnepségsorozatból nem maradhat el a tűzijáték, idén a magyarság eseménydús történelme jelenik meg a csaknem félórás attrakció során. „Történelmi fordulópontok jelennek meg a legkülönfélébb színek által. A hétfelvonásos tűzijáték egyszerű, letisztult gondolatokat és jelképeket idéz fel, hozzáillő magyar zenével” – mondta Leskovics Éva, a tűzijátékot lebonyolító vállalat képviselője.
Az MR2 Petőfi rádió szintén csatlakozott az államünnephez, a csatornán egész nap magyar zene lesz hallható. A tűzijáték zenei aláfestését a rádió zenei főszerkesztője állította össze.
Galambos István, az MTVA vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón kifejtette, az ünnepi rendezvényeket a közmédia csatornái közvetítik. Beszámolnak a Magyar ízek utcájáról, valamint a Vendégségben Magyarországon programsorozatról is.
A Vendégségben Magyarországon program a külhoni magyar fiatalok találkozója, az egyhetes esemény augusztus 17-én kezdődik. „ A fiatalok közel egy héten keresztül anyanyelvi környezetben ismerkednek a magyar kultúrtörténet értékeivel. Határokon átívelő barátságot kötődhetnek itt” – ismertette a tábor lényegét a szervezők képviseletében Szirtes Edina. Augusztus 19-én gálaprogrammal készülnek a táborlakók. A találkozón mintegy 12 nemzet fiataljai vesznek részt, köztük felvidéki magyarok is. „Elszakadva élve egy felbecsülhetetlen kincs él a szívükben, a tábor célja e kincs továbbélésének a biztosítása, így teremtünk egységet” – hangsúlyozta Szirtes Edina.
A budai rakparton megvalósuló Magyar Ízek Utcája 2010 óta szerves része az ünnepnek. Novotny Antal főszakács megjegyezte, több mint száz kiállító lesz jelen, akik a hagyományos magyar gasztrokultúrát mutatják be. „Idén a határon túli magyar területek gasztrokultúrája kerül a központba. Így megannyi más mellett megkóstolhatják a felvidéki juhtúrós jércét vagy a sztrapacskát is” – fogalmazott a főszakács. Sörfőzdék termékei és finom borok is szerepelnek a Magyar Ízek Utcájának kínálatában.
A rendezvényen bemutatják továbbá a Szent István napi kenyeret, Magyarország Tortáját, Magyarország Cukormentes Tortáját, valamin újdonságként a Honvédség Tortáját.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47809,47460″}