47720

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa a Lakiteleki Népfőiskola területén tartotta 541. összejövetelét. Az énekkar minden nyáron egy csaknem egyhetes összejövetelen készíti elő a következő évad repertoárját.

Idén kétszeresen nehéz feladat előtt áll a kórus, hiszen szeptemberben tartja jubileumi hangversenyét (Komáromban, a Duna Menti Múzeumban), októberben pedig egy háromhetes kanadai-egyesült államokbeli turnén vesz részt. A jubileumi hangversenyt megelőzi majd egy megemlékezés Vass Lajosról (ahol fellép a Kösöntyű néptánc-együttes is), Vass Lajos mellszobrának avatása (Lezsák Sándor tartja a méltatást), és a Tanítókórus 50 évét bemutató kiállítás megnyitója. A jubileumi hangversenyre több zeneszerző is elfogadta a felkérést, és egy-egy művet komponált a kórus számára (Tóth Árpád, Kocsár Miklós, Csemiczky Miklós, Tóth Péter). A műveket a kórus a lakiteleki próbanapokon dolgozta ki előadáskész színvonalra. Az amerikai turné 12 fellépésének repertoárja – természetesesen – teljesen más művekből áll, mint a jubileumi hangversenyé. A kórustábor munkaidejének másik felét ezeknek a műveknek a megtanulása és „készre csiszolása” töltötte ki. Két mű CD-felvétele is elkészült a kórustábor során.
A kórustábor egyúttal karnagyképző is volt. 12 kezdő és haladó karnagy/karnagyjelölt számára nyílt lehetőség, hogy közelebbről is megismerkedjenek a kórusvezetés nehéz munkájával. Az elméleti részben a jubileumi hangverseny és az amerikai turné legigényesebb műveit (főleg a kórus számára írottakat) elemezte Józsa Mónika és Tóth Árpád.
A Vass Lajos Kórus idén is megkoszorúzta Vass Lajos szobrát a lakiteleki szoborparkban. Ezúttal Vass Lajos: Örök Úr az Isten című műve csendült fel a koszorúzás alatt.
A szórakozás sem hiányozhatott a kemény munka közepette. A kórustábor utolsó napja egybeesett a fürdők éjszakájával. A lehetőséget a Tanítókórus sem halasztotta el. A Lakitelekhez tartozó Tőserdő strandján lazíthatott a megfeszített munka után. Ám itt sem tagadta meg önmagát: egy néhány műből álló spontán koncertet rögtönzött a medence közepén. A „fellépést” egy tévékamera is rögzítette.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
47720a47720b

hg, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47210,46577,45568,45033,44523″}