„A futball az életembe elsősorban a játék örömét hozta, másodsorban a világjárás élményét. Én akkor utazgathattam mindenfelé a nagyvilágban, amikor Csehszlovákiából alig engedtek ki valakit.
Sokan azt hiszik, többszörös milliomos vagyok, mint volt válogatott játékos, majd edző. Erről szó sincs, de nem is panaszkodhatom – egy bizonyos színvonalon azért mindig tudtam élni. Amikor az első válogatott meccsemet játszottam, 1966 május tizennyolcadikán, Prágában, még kezitcsókolomot köszöntem az öltözőben Masopustnak.
Akkor láttam őt először „élőben”, s ő mégis nyugtatgatott a tűzkeresztségem előtt, megveregette a vállamat és biztatott: „Ne félj semmitől, Gyuri!” Szóval, ezen az első válogatott mérkőzésemen a Szovjetunió ellen Voronyin volt a személyes őrzőm, és mi egy góllal, 2:1-re kikaptunk tőlük.
A „fizetségem” egy szendvics és egy kofola volt. Másodosztályon utaztam haza – vonaton. Pár hónappal később, amikor döntetleneztünk a brazilokkal a Maracana- stadionban, és én rúgtam az egyik gólt, a jutalmam négyszáz csehszlovák korona volt. Ez az összeg természetesen adó alá esett, így tíz százalékot levontak belőle, s minthogy kicseréltem a mezemet Piazzával, újabb 59 korona levonás következett.
Így kereken 301 korona volt a „bevételem.” Ez a pénz akkoriban négyszer annyit ért, mint most, de nem egy lélegzetelállító összeg, akárki beláthatja. Három esztendőn át 180 koronát kaptunk a győztes bajnokikért az Interben, eredetileg ugyan 200-at, de ebből is lejött a tíz százalék adó. Szóval, amikor én „csillag” voltam, nem nagyon lehetett meggazdagodni a fociból Csehszlovákiában. Mint edző belelátok, ma mekkora összegek röpködnek a vezetők tárgyalásain, s jól tudom azt is, hogy a játékosok többsége sokkal többet keres, mint maga az edző! Ez lejáratás, hiszen a jól fizetett futballisták nem veszik komolyan a mesterüket.
Volt idő, amikor az egyik csapattagom tízszer több pénzt kapott havonta, mint én, a trénere. De, mint már mondtam, nem panaszkodom. A hatvanas évek második felében külföldön engem is körüludvaroltak a menedzserek. Mesés ajánlatokat kaptam világhírű kluboktól. Röpködtek a hatalmas dollár ajánlatok a levegőben: Montevideoban például egy fél idénybeli szerződésért százezer dollárt fizettek volna! Nem mentem, mert valami mindig hazahúzott, s nem mentem azért sem, mert mihelyt tárgyalni kezdtek velem a menedzserek, csapatunk vezetői bezártak a szállodába, nehogy emigráljak.
Igen, játszhattam volna Pelével és más hírességekkel együtt a világ akkori legjobb klubcsapataiban… Egyszer a Német Szövetségi Köztársaságban egy éjszaka megtréfáltam Móder Jóskát.
Az Interrel jártunk ott, és Lóránt, az Aranycsapat volt játékosa, aki Németországban edzősködött, nagyon szívesen szerződtetett volna bennünket.
– Gyere, gyorsan csomagolj össze, mondtam Jóskának, mert Lóránt egy autóban vár bennünket az utcán – a végén persze nagy nevetés lett az egészből, bár „Muki” pillanatok alatt összecsomagolt” – mondta Szikora.
(Folytatjuk.)
Fotók: Szikora családi archívumából és M. Nagy László felvételei.
Batta György, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45924″}
