47898x

11 operatív programból 9 esetében ideiglenesen felfüggesztették az EU-támogatások kifizetését. Ez nagyon komoly probléma, annak ellenére, hogy a pénzügyi tárca vezetője bagatellizálja – véli Farkas Iván.

A felfüggesztést komoly rendszerszintű hiba, hiányosságok, esetleg korrupció, visszaélések esetén szokta Brüsszel alkalmazni.
Azért súlyos gond, mert a 2007–2013-as uniós időszakról van szó (nem a most kezdődő új időszakról), és szűk egy év maradt a Szlovákiának megítélt keret (11,4 mld.euró) kb. a felének felhasználására. Az időszak ugyan eltelt, ám Szlovákia csupán a keret felét tudta felhasználni – mondja Farkas Iván, az Magyar Közösség Pártjának gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.
Hozzáteszi: Csupán egy évről van szó amiatt, hogy érvényes ugyan az n+2 szabály, tehátelvileg  2015 végéig használhatná fel Szlovákia az uniós támogatást, ám a valóságban kb. fél évet le kell számítani ebből az időbő, az a félév a gazdasági elszámolásra, az adminisztráció lezárására szükséges.
Farkas Iván már többször is kifejtette, hogy e szankció nélkül sem tudná Szlovákia felhasználni a teljes keretet, sőt feltehetőleg eurómilliárdoktól esik el az ország a felelősök tehetetlensége miatt.
„Az EU szankciója súlyos mértékben rosszabbítja a kialakult helyzetet. Minden attól függ, mikorra sikerül tisztázni, kiküszöbölni a hiányosságokat, mikor oldja fel Brüsszel a kifizetések tilalmát.
Hihetetlenül rövid idő marad a támogatások lehívására, emiatt sajnos jelentősen megnövekedhet a Szlovákia számára megítélt teljes keret fel nem használt része.
Ez pedig tragikus fejlemény, akárhonnan nézzük, hiszen a legtöbb beruházás esetében, amely európai uniós támogatással épül, a költségvetés 85 százalékát Brüsszel, a 10 százalékát az állami költségvetés, 5 százalékát pedig a pályázó állja.
Tehetetlenségénél fogva erről mond le Szlovákia. Amennyiben az eltervezett, ám meg nem valósult beruházásokat meg szeretné valósítani, 100 százalékban saját forrásokból kell azokat felépítenie” – mondta a Felvidék.ma-nak Farkas Iván.
Egy ezzel összefüggő érdekes történettel illusztrálta a helyzetet: „A 2010-es parlamenti választás kampányában parlamenti pártként az MKP vezetői hivatalosak voltunk egy szakmai tanácskozásra a Pozsonyi Amerikai Kereskedelmi Kamara tagjaival, ahol bemutathattuk választási programunk egyes elemeit. Csáky Pállal együtt voltunk jelen, a programunk gazdasági, területfejlesztési fejezeteit ecseteltem a szakmai tanácskozáson. Beszámoltam terveinkről, hogyan használnánk fel az EU-támogatások fel nem használt részét a 2007-2013-as uniós időszak fennmaradó részében.
A kamara egyik tagja a vitában felszólalt, hogy teljesen felesleges az erőfeszítésünk, hiszen a Szlovákiának szánt teljes uniós keret le van kötve, csupán ki kell fizetni a fennmaradó pályázatokat.
Vitába szálltam a vállalkozóval, érdekes szakmai vita alakult ki közöttünk. Az idő előrehaladtával a folyamatok mégis nekünk adtak igazat, jókora összeg volt még akkor szabadon, lekötés nélkül” – mesélte.
Végül hozzátette: „Az azóta eltelt négy év kormányzati tehetetlensége (mindkét kormányra érvényes) következtében egyre inkább kirajzolódik a súlyos gond, hogy a 11,4 milliárdos keret jelentős része felhasználatlanul marad. Ez pedig tragédia!”

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47739,47319,47075,47474,46590″}