48877

A Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája a jelenleg előterjesztett formájában nem támogatja a jövő évre vonatkozó költségvetési tervet. A nővérek ugyanakkor remélik, hogy Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszternek sikerül majd nagyobb költségkeretet kiharcolni az egészségügy számára – közölte a SITA hírügynökség.

Amint a kamara csütörtöki nyilatkozatában szerepelt, az előrevetített, közegészségügyi biztosításból származó bevételek nem csak hogy nem fednék a páciensek igényeit, de esélyt se adnának a nővérek és szülészasszisztensek jövőbeli béremelésére.
A jövő évi költségvetési terv első előterjesztéséből kiderül, a közegészségügyi biztosításból származó bevételek 4,27 milliárd eurót tennének ki, ami a 2013-as tervhez képest 16,6 millió euróval kevesebb összeget tesz ki. A Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája úgy látja, hogy a költségvetésből a biztosítottakra fordítandó 3,7 százalék alatti részarány messzemenően nem fogja pótolni az elvárt igényeket.
A népesség folyamatosan elöregedésével növekednek az egészségügyi ellátásra, legfőképp a gyógyszerekre fordítandó kiadások, ami által a kórházak adósságtartozása is csak halmozódni fog, említi Iveta Lazarová, a kamara elnöke.
A költségvetési terv jelenleg előterjesztett változata arról árulkodik, hogy Robert Fico kormányának a jövőben sem áll érdekében a nővérek munkáját megfelelőképpen jutalmazni. Lazarová véleménye szerint a szakminisztériumnak kellene lépnie az ügyben, hogy az egészségügy számára minél nagyobb finanszírozási keretet tudjanak kiharcolni.„Ismételten meggyőződtünk arról, hogy a kormány, de még Zuzana Zvolenská miniszterasszony prioritásai között sem szerepel az egészségügy, s a kormány populista intézkedései csak szétszabdalják az egészségügyet”, áll a kamara közleményében.
Lazarová hozzátette, a nővérek egyre nagyobb elégedetlenségüknek adnak hangot, mivel kevesen vannak, így egyre inkább leterheltek.
„Attól tartunk, hogy az egészségügyben uralkodó jelenlegi értékelési rendszernek köszönhetően egyre nagyobb számban fognak a nővérek külföldön állást keresni”, konstatálta a kamara vezetője.
A kamara szerint az egészségügyi nővérek átlagfizetése a nemzetgazdaságon belül 20 százalékkal az átlagbér alatt szerepel.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban ezer lakosra átlagban 8,7 nővér jut, míg Szlovákiában csak 5,9.
„Jelenleg is létszámhiány van, amit több mint 15 ezer nővérrel kellene pótolnunk. Az egészségügyi minisztérium ezzel szemben úgy látja, minden rendben van”, jegyezte meg Lazorová.

sita/HCS, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48088,48050,47692,47235,47094″}