48698 1

Idén is részt vettek a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola farmergazdálkodás, mezőgazdasági menedzser és élelmiszeripari minőségellenőr szakirányzaton tanuló, valamint a lótenyésztés és lovaglás szakra specializálódott diákjai a hagyományosan a napraforgó aratásának megkezdésekor megrendezett Bábolnai Gazdanapokon.
A tanulmányi kirándulásra 2014. szeptember 11-én került sor, amelynek házigazdája, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. négy napon át várta nettó 26 ezer négyzetméteren 187 kiállítóval a szakma iránt érdeklődőket, hogy bemutathassa az ágazat legújabb termékeit és szolgáltatásait.
Az agrárágazat iránt érdeklődő leendő szakemberek megtekinthették a magyar lótenyésztés kulturális örökségének ápolásában nagy szerepet vállaló birtokot, amelynek fennállása, azaz 1789 óta az a célja, hogy gyors és állóképes lovakat tenyésszenek. A ménesudvar alapját ugyan a tisztavérű arab telivér állomány alkotja, nagy érdeklődés kísérte a bábolnai arab fajtát, amely Shagya-arabként vált ismertté.
A 225 éves tradícióra visszatekintő birtok lovasmúzeumában a tanulók megismerhették a különböző emléktárgyak segítségével bemutatott bábolnai lótenyésztés történetét, megtekinthették a ménesudvar impozáns épületegyüttesét, a ménesudvar kanca- és ménistállóit, Magyarország egyik legrégebbi fedeles lovardáját, a fogathajtás és hajtósport történetét felölelő kocsimúzeumot és a lovasudvar kuriózumnak számító több, mint 300 éves akácfáját.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmai találkozó és kiállítás átfogó képet adott az elér­hető leg­kor­szerűbb gép­kí­ná­lat­ról, vető­mag, műtrá­gya- vagy növény­védő­szer-válasz­ték­ról. A diákok körében a mezőgazdaságban megtermelt és feldolgozott élelmiszerek kóstolókkal egybekötött termékbemutatója aratta a legnagyobb sikert.
Különös érdeklődés övezte a Pannonhalmi Apátság speciális, a XVIII. századból származó receptúrája alapján kifejlesztett természetes alapanyagokból, saját termesztésű gyógynövényekből készült termékcsaládját.
Az esős idő ellenére rengeteg szakmai tapasztalattal, új ismerettel gazdagodva tértek haza a Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákjai és tanárai, bízva abban, hogy a jövő évi jubileumi 30. szakkiállításon is részt vehetnek és újabb naprakész szakmai információkat tudhatnak majd magukénak. 

GJ,KL, Felvidék.ma
48698 248698 348698 448698 5{iarelatednews articleid=”45473,41800″}