48896

A Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériája 2014. szeptember 22. és 26. között Kékfestő címmel élőmúzeumot szervezett, melynek keretén belül különböző interaktív foglalkozásokat, a kékfestésről bemutatókat és alkotóműhelyt tartottak a gyerekek részére.
A város az alapiskoláinak mindegyike részt vett a foglalkozásokon, emellett több járásbeli tanintézmény is jelentkezett. Így összesen több mint tíz iskola kapcsolódott be a programba. A nagy érdeklődésre való tekintettel a jövő hét folyamán még további iskolák diákjai alkothatnak saját kezűleg, valamint ismerhetik meg a kékfestés rejtelmeit.
A foglalkozások keretén belül a múzeum munkatársai előadásukban megismertették a gyerekeket a kékfestés történetével, eljárásával, a hagyományos műveleti sorrenddel, különböző technikákkal.
Az előadást követően a kiállított darabokkal és segédeszközökkel ismertették meg a diákokat. Ezután saját kezűleg is kipróbálhatták a minták elhelyezését könyvjelzőkön és asztali díszeken, valamint vászonra nyomatokat készíthettek. A gyerekek láthatóan érdeklődtek a textíliákon alkalmazott színmintázási technológia iránt és élvezettel készítették el a saját kezűleg gyártott műveiket.
További képek a programról megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>

Beke Beáta, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46281,46191,44726″}