49624

Az új, a két Komáromot összekötő közúti Duna-híd építésének finanszírozását a szlovák-magyar határon átnyúló együttműködés keretében szeretné megoldani a két ország kormánya. Az ehhez szükséges beadvány már elkészült, februárban terjesztik be jóváhagyásra Brüsszelben.

Ľubomír Vážny beruházásokért felelős kormányalelnök szerint a 37 millió euró értékű Komárno-Komárom projekt előkészítése a szlovák és a magyar fél részéről is már olyan szintre jutott van, hogy reális lehet a februári beterjesztése az Európai Bizottságban. Az új híd finanszírozását ugyanis uniós pénzekből valósítanák meg. „Feltételezzük, hogy a kérvény benyújtásától eltelt két-három hónapon belül Brüszel jóváhagyja a tervezetet, és nagyon gyorsan megindulhat a megvalósítása, hogy 2017 illetve 2018-ra elkészülhessen” – nyilatkozta Vážny a Szíjjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseit követően. Mindkét fél úgy látja, hogy az év végéig már az építési engedélyt is megkapják. „E téren tehát semmilyen gondot sem látunk” – jelentette ki a kormányalalenök, hozzátéve, hogy kevés a szlovák-magyar határátkelők száma, és ez mindkét országra nézve előnytelen. A csütörtöki találkozón is megerősítették a szándékot, hogy megduplázzák a jelenlegi átkelők számát, és az egész folyamatot felgyorsítják.
Az új közúti, gyalogos és kerékpáros forgalmat is biztosítandó Duna-híd a két várostól nyugatra, mintegy 200 méterre a mai vasúti híd mellett épülhet meg. A híd teherbírása lehetővé teszi a nehézgépjármű-forgalom átvezetését, jelentősen hozzájárulva ezzel a térség további fejlődéséhez. Tehermentesíti a belvárosok átmenő forgalmát és a két Komáromot jelenleg összekötő Erzsébet hidat.
2014 februárjában Orbán Viktor a térségben tett látogatása során szintén úgy nyilatkozott, hogy a híd már 2017-re elkészülhet. A magyar kormányfő kiemelte, hogy bár több híd építése is folyamatban van (Ipoly-hidak), a kormány jelenleg a komáromira koncentrál.

BA, Felvidék.ma