49302

Miroslav Lajčák külügyminiszter a szerdai kormányülésen átadta Robert Kaliňák belügyminiszternek az állampolgársági törvény belügyminisztérium által elkészített módosító indítványának elemzését.
A belügyminiszter már pár hónapja azt állítja, hogy az állampolgársági törvény módosító javaslata, amely enyhítené a jelenleg érvényes jogszabályt, már rég elkészült, és csak Miroslav Lajčák külügyminiszter döntésére vár. A külügyér döntése most meg is érkezett, elemzés formájában, amelyet a külügyi tárca szakemberei dolgoztak ki.
„Elolvasom, és kifejtem hozzá az álláspontom. A jövő héten találkozunk az ügyben, s lehet, hogy akkor már okosabbak leszünk” – mondta Kaliňák.
A jelenleg érvényes jogszabályt 2010-ben hagyta jóvá a szlovák törvényhozás válaszul a magyar parlament könnyített honosítási eljárására, amelynek értelmében magyar állampolgárságot szerezhetnek azok a magyarok is, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Magyarországon.
A Robert Fico ellentörvényeként is emlegetett jelenlegi állampolgársági törvény értelmében elveszíti szlovák állampolgárságát mindenki, aki felveszi más ország állampolgárságát. Eddig a legtöbben a cseh állampolgárság felvétele miatt veszítették el a szlovákot, majd a német és osztrák állampolgárságot szerzett polgárok következnek a sorban, s csak ezután következnek a magyarok.
Az értesülések szerint a belügyminisztérium módosító indítványa egy fokkal megengedőbb lesz a jelenlegi jogszabálynál, az ugyanis állandó lakhelyhez kötné más ország állampolgárságának felvételét úgy, hogy közben a szóban forgó polgár ne veszítse el a szlovákot.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49238,48748,48674,48671,”}