49309

A pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház új előadását láthatták a dunaszerdahelyi és környékbeli alapiskolák és óvodák október 15-én a Városi Művelődési Központ színpadán.

Az előadás A nagy lufipukkasztás alcímet viseli. A darab iránt óriási az érdeklődés, főleg a nem mindennapi reklám miatt. Nemrég még mindenki azon gondolkodott, hogy vajon mi is lehet az a Felvidéki Kakukktojás, ugyanis mindenhol ezzel a felirattal lehetett találkozni, de bővebben semmit sem lehetett róla megtudni. Az ötlet a csoport művészeti vezetőjétől jött, Hégli Dusantól, aki egyébként az előadásnak a rendezője és koreográfusa is egyben. Hogy miért ez a cím? Az első táncos rész után a színpadra lépő Hégli Dusantól tudtuk meg. Az előadást több blokkra bontották, ahol néhány magyar nép tánc közé el volt rejtve egy nem oda illő tánc, a kakukktojás. Hégli úgy próbálta rávezetni a gyerekeket a kakukktojás szó jelentésére, hogy megkérdezte, hogy a zenekar hangszerei közül melyik lóg ki a sorból. A közönség egyszerre kiáltotta, hogy a nagybőgő. A rendező azt is hangsúlyozta, hogy attól, hogy valamire ezt a jelzőt aggatjuk, még nem jelenti azt, hogy az a valami rossz, csak más, mint a többi. Minden rész után bejött a színpadra és átbeszélte a gyerekekkel, hogy milyen koreográfiákat láthattak és hogy melyik lógott ki a többi közül. Láthattunk a bukovinai székely táncok közt menüettet, Sajó-menti forduló és a gömöri parasztbotoló közt street dance-t, mazsorettet, a magyar csárdás, kalotaszegi legényes közt lindy hop-ot. A zenekar az első tánc után jött be, addig a kulisszák mögött zenéltek, azt a hatást keltve, hogy a zene felvételről megy. A négy zenész belépése óriási élmény volt a gyerekeknek. A táncosok már az első pillanatban magukra vonták a diákok figyelmét elképesztően energikus, magával ragadó, humoros táncukkal. Láthattuk őket fejen állva, fekve táncolni, négykézláb bárányokat utánozni, utcai modern táncos ruhában hagyományos falusi magyar paraszt táncot járni. Az előadás végén két önként jelentkező kislány ment a színpadra, hogy közösen minél több táncot soroljanak fel a hagyományos néptánc kultúrából: csárdás, verbunk, üveges, botos, forduló, legényes, szapora, pontozó. A diákok közt néhány ajándékot is szétosztottak.
Tekintse meg Képgalériánkat ITT>>>.

Szabó Mária, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47047,46194″}