Az ANIMA Társaság által alapított Mikola-díjat az az asszony kapta, aki komoly közgazdászi-auditori munkája mellett talán nem annyira látványos, mint következetes és folyamatos eredményeket tud felmutatni Szíjjártó Jenő zeneszerző életművének közkinccsé tételében.
„Szobrot ugyan még nem, de kopjafát már sikerült állíttatni Szíjjártó Jenő zenszerző, karnagy, népdalgyűjtő emlékére Zsérén, a Szent Miklós-templom előtti téren. A kopjafát a zeneszerző özvegye, Nagy Ilona mérnök közgazdász leplezte le 2008. június 22-én.
Minden művész mellé kell egy olyan realitásokat érzékelő ember, aki mellett szabadon szárnyalhat, mert biztosítja neki a hátországot, az eligazodást a mindennapok unalmas és földhözragadt teendői közepette. Ilyen volt neves zeneszerzőnk számára Ilonka” – emlékeztetett Haraszti Mária, az Anima Társaság vezetője.
Majd a következőképpen méltatta a díjazottat:
„Szíjjártó Jenővel 1958-ban ismerkedtem meg, amikor a pozsonypüspöki énekkarban kezdtem énekelni – vallotta Nagy Ilona egy visszaemlékezésében. Magával ragadta a népzenekutató, karnagy, zeneszerző megingathatatlan elkötelezettsége a Csehszlovákiában rekedt magyarság kultúrájának őrzésében és védelmében. – Úgy vélte: ha a magyarok itt Szlovákiában meg akarnak maradni magyarnak, nagyon fontos, hogy énekeljék népdalaikat, legyenek énekkaraik, még akkor is, ha falujukban már nincs iskola. Vallotta, hogy a zenének magyarságot megtartó ereje van! 1959-ben már a felesége voltam, amikor Homolkán nagy karnagyképző találkozót szerveztek.”
Szíjjártó Jenő hitt abban, hogy a képzések, tanfolyamok által emelkedik a kórusmozgalom szintje, hogy a pedagógusok, karvezetők, kórusszervezők továbbadják, hasznosítják mindazt a tudást, amit megszereznek. A tanítókórusnak is ilyen szerepet szánt. Ezt hagyta ránk örökül.
Szíjjártóné Nagy Ilona ennek szellemében 2001 januárjában létrehozta és folyamatosan működteti a zeneszerző szellemi és művészi hagyatékát gondozó Szíjjártó Jenő Művészi Öröksége Egyesületet. Ahogy a bevezetőben szó esett róla: reménytelennek tűnő, küzdelmes munka egy picike civil szerveződésnek akár csak egyetlen életmű gondozása is.
Szíjjártó életműve megközelítőleg 60 opust tartalmaz. Kórusműveinek egy része ugyan napvilágot látott annak idején a Csemadok gondozásában, de eléggé pontatlanul. Sokszor a szerző által ellenőrizetlenül jelentek meg a kották, olykor kórustagok által lemásolt kottákból átvéve, sok hibával.
Nagy Ilonka érdeme, hogy fokozatosan elérhetővé vált a zeneszerző életműve. Nem csupán áldozatos, határozott és következetes szervezőmunkájának köszönhetően. Jócskán áldoz a hagyaték megmentésére a saját vagyonából is. Hanghordozók, kották, gyűjtemények, tanulmányok megjelentetésének szervezése, támogatása mellett odafigyel a kórusokra is, amelyek ma már rendre repertoárjukon tartják a zeneszerző egykor nehéznek tartott műveit is.
Hogy legalább nagy vonalakban áttekintést nyerjünk a legfontosabbakról:
2007-ben Dunaszerdahelyen megjelent Az anyai szó című kórusgyűjtemény bővített kiadása a Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatban, majd ismét kiadták a Virágok vetélkedése című válogatást Szíjjártó népzenei gyűjtéséből (2001, 2008); Vokális művek (CD, 2002); Válogatott művei (CD, 2006).
Zene és lélek címmel 2008-ban dokumentumfilm készült a zenszerző életéről és munkásságáról, ennek képi dokumetumai is java részt Ilonka albumaiból kerültek elő. ( A teljes film megtekinthető a Televízió.sk oldalán.)
2008-ban gyetrekeknek jelent meg egy rajzos kottásfüzet Megzenésített gyermekversek címmel MEDIAN kiadásában, majd 2012-ben Dr. Tóth Árpád: „Mert törvény az anyai szó, gravitáció” – Szíjjártó Jenő, a szlovákiai magyarság zeneszerzőjének élete és munkássága című könyve; a kiváló budapesti ifjú karnagy disszertációja. A könyv Összegzés című „zárszavában” így ír: „A hét évet felölelő kutatás, illetve gyakorlati munka a szerző életművével többet jelent számomra egy elméleti munkánál. Megírásával tisztelegni kívánok a szlovákiai magyar kultúrának és mindazoknak, akik annak életben maradásában tevékenyen részt vállaltak, valamint virágzásáért mai napig erőfeszítéseket tesznek.”
Nagy Ilona vállalása az egész hazai kórusmozgalomra vonatkozóan meghatározó. Néhány mozzanat ebbéli tevékenységéből is:
A Csemadok keretében működő Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága 2010. november 13-án konferenciával ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, amely állásfoglalást adott ki a hazai zeneoktatás és zenekultúra védelmében; Nagy Ilona ott van ennek aláírói között.
Az I. Országos Énekkari Fesztivál 50. évfordulóján szervezték meg Zselízen 2011. június 18-án a Szíjjártó Jenő Kórusfesztivált. Dr. Simek Viktor ezzel kapcsolatban ezt nyilatkozta: „Egyedüli komoly támogatónk Nagy Ilona, Szíjjártó özvegye volt, aki komoly összeggel járult hozzá, hogy egy CD is megjelenhessen.”
2009-ben kezdeményezője volt a festői szépségű Zoboralja szórványvidékről származó Simek Viktor pedagógus, festőművész bemutatkozásának.
2011 júliusában a Pozsonyi Magyar Galériában Szíjjártóné Nagy Ilona pozsonyi közösségszervező közvetítése révén jött létre egy nemzetközi kiállítás.
A Csengő Énekszó fő támogatói között megint ott találjuk Szíjjártóné Nagy Ilonát, akinek köszönhetően a kórusok különdíjakban is részesülhettek.
Az idén májusban megrendezett XV. Kodály Napok szervezőit dicséri, hogy a rendezvény gálaműsorában a seregszemlére benevezett 16 énekkar – főhajtásként Szíjjártó Jenő emléke előtt – közösen adta elő Szíjjártó Jenő: Zoborvidéki lakodalmas című zenekarkíséretes, hangulatos szerzeményét.
Nagy Ilona többekkel évek óta fáradozik azon, hogy Szíjjártó Jenő egy életművéhez méltó elismerésben, díjban részesülhessen. Ezért a Szövetség a Közös Célokért szervezettel és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságával karöltve Magyar Örökség Díjra jelölték a zeneszerzőt” – mondta Haraszti Mária az ünnepélyes díjkihirdetésen, melyen sajnos Nagy Ilona betegség miatt nem tudott részt venni. A Mikola Anikó-díjat személyesen adják át neki.
A Mikola Anikó-díj létrehozásának ötlete 2006-ban született meg, amit minden évben a művészeti életben tevékenykedő, illetve humánus és közösségi értékeket képviselő, létrehozó nőnek ítél oda a kuratórium.
Elsőként 2007-ben Écsi Gyöngyi népdal- és világzene-énekes, mesemondó, bábjátszó, meseszínház-működtető tiszteletes asszony kapta meg a díjat. 2008-ban Lacza Éva rádióriporterre, újságíróra talált rá a díj. 2009-ben az izzó vásznak festőjéhez, az az évben fiatalon elhunyt Fodor Kata képzőművészhez vándorolt, őt Szabados Katalin koreográfus követte 2010-ben. Ezután 2011-ben Józsa Mónika, a fáradhatatlan karnagy következett. Az ezt követő évben az Anima Társasághoz is beköszöntött a gazdasági válság, s nem sikerült előteremteni a díjkiosztóhoz szükséges anyagiakat, ezért idén két kitüntetett is volt: a tavalyi év érdemesítettje, Nagy Ilona és az idei év választottja, mint ahogyan arról korábban hírt adtunk ITT>>>, Korpás Éva.
Az ünnepélyes díjátadásra október elsején a XXVIII. Városi Kulturális Napok keretében Pozsonyban, a Csemadok-székházban került sor.
Felvidék.ma
Tovább fényképek a díjátadásról ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”47386,47210,42685,29094,14613″}
