49958

Nem született egyezség az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozásán az EU 2015-ös költségvetését illetően, így hétfőn újra tárgyalóasztalhoz ülnek. Addig is az egyes tagországok uniós nagykövetei vitatják meg a részleteket. Ha nem sikerül kompromisszumos megoldást találni a jövő héten sem, az Európai Bizottságnak új büdzsét kell előterjesztenie.
A pénzügyminiszteri tanácskozáson (Ecofin) kulcskérdésként merült fel a folyó év költségvetésének kiigazítása. Vasil Hudák pénzügyi államtitkár a TASR hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy míg a 2014-es költségvetést nem sikerül lezárni, a jövő évit sem fogadhatják el. Már pedig egyelőre e téren nem történt előrelépés. „A probléma abban rejlik, hogy néhány tagországnak, nemzeti jövedelmük alakulása alapján plusz összegeket kellene befizetni a közös kasszába, de ezt elutasítják. A Miniszterek Tanácsának kell megtalálnia azt a modellt, amely elfogadható ezen országok számára” – véli az államtitkár. A legkirívóbb Nagy-Britannia esete, amelynek még 2 milliárd eurót kellene befizetnie, de London erről hallani sem akar. Miközben az Európai Bizottság (EB) pénztára az év végére kiürül, így nem tudja folyósítani a tagállamoknak az uniós alapokból elnyert forrásokat. Hudák szerint mintegy 25 milliárd euró maradt függőben, Szlovákiát ebből 500-550 millió már kiszámlázott euró érinti. Az államtitkár elmondta, Szlovákia számára elfogadható lenne az EB eredeti költségvetési tervezete, azzal a kitétellel, hogy a források átcsoportosítása révén a mezőgazdák ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, hiszen az orosz élelmiszer embargó már így is megkárosította őket. „Ha november 17-án éjfélig nem születik kompromisszum a tagországok szintjén, az EB-nek új javaslatot kell készítenie. ha az sem lesz elfogadható, 2015-ben költségvetési provizórium lép életbe, ami nem kevés komplikációval jár” – szögezte le Hudák. A költségvetés elfogadásának egy másik szintjén, az EB és az Európai Parlament közötti tárgyalások sem vezettek eddig eredményhez. Csáky Pál néppárti képviselő szerint a színfalak mögött is komoly küzdelem folyik, s ha megegyezés híján jövőre valóban provizórium lép életbe, annak mindannyian kárát látjuk, hiszen késnek majd az uniós támogatások is.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49906″}