49770

A lap címoldala az önkormányzati választásokkal kapcsolatos információk közreadása mellett a jubilánsok ünnepi találkozójáról számol be, melyet a városháza dísztermében tartottak meg.
 A 75., 80. és 85. életévüket betöltött füleki lakosoknak Belko Róbert, a város alpolgármestere és Fehér Péter, a Tanügyi Hivatal vezetője mondtak köszönetet az elvégzett munkájukért. A részükre készült kultúrműsorban a Štúr utcai óvodások, alapiskolások valamint a Művészeti Alapiskola tanulói léptek fel.
A 2. oldalon Pócsa Denisa Kovács Zoltán, fafaragót mutatja be. Mint az olvasható Füleken született, művészi tevékenységére jelentő kihatással volt Zapletal prágai festőművész és Bacskai Béla, festőművész. Alkotásaiban főleg bibliai, mitológiai és honfoglalás kori ihletésű emberi alakokat formáz meg. Alapanyagul főleg gyümölcsfákat használ.
A 3.oldalon Veronika Stančíková a Štúr utca „Őszi tökpartiról”, Čičmanová Lívia a Mocsáry Lajos Alapiskolában megtartott rendhagyó honismereti óráról számolnak be egy-egy rövid híradásban. Bodolló Nikoletta a füleki 47. számú Koháry István cserkészcsapat egyik pályázatáról szól, melynek utóhatásaként a csapat tagjai meglátogatták a losonci Amoret krízisközpont gyermekeit és ott egy játékokkal, versenyekkel, kézműves foglalkozásokkal telített délutánt töltöttek el velük. Anderko Erika a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium 10.B. osztályának füleki látogatásáról számol be.
A 4. oldalon első írása arról számol be, hogy Fülek városa sikerrel pályázott a Szlovák Köztársaság Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériumánál és támogatást kapott a „Polgárőrség a füleki marginalizált közösségben” c. pályázatára. Ennek eredményeként egy év időtartamra 8 polgárőrt alkalmazhatnak. A polgárőrség irodája a füleki Városi Művelődési Központban lesz.
Ezen az oldalon olvashatunk arról is, hogy a még júniusban Budapesten megtartott Chopin Nemzetközi Zongoraversenyen a Füleki Művészeti Alapiskolát Fazekas Balázs képviselte. A nemzetközi versenyen 25 versenyző mérte össze a tudását.

Puntigán József

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49073,47910,46349,45538,44963″}