49687

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Radnóti Miklós halálának 70. évfordulója tiszteletére 2014. november 7. és 9. között a Komárom melletti Patfürdőn emlékkonferenciával tiszteleg a költő és életműve előtt.
A megnyitóra november 7-én, pénteken került sor a termálfürdő területén található Wellness Hotel konferenciatermében. A szakmai találkozó fő célja a költő egyediségének megismertetése, valamint a Radnóti-kutatások eredményeinek a bemutatása. A konferencia elsősorban magyar és történelem szakos alap- és középiskolás tanároknak szól.
A háromnapos konferencián előad többek között Tverdota György, aki Radnóti értekező prózáját vázolja fel. B. Kovács István gömörológus a költő gömöri kötődéseiről beszél. Pénteken előad Pomogáts Béla irodalomtörténész is. Előadásának témája keresztény és zsidó hagyomány Radnóti költészetében.
A konferencián előad továbbá Gintli Tibor, ELTE; Deczki Sarolta, MTA IIT; Odorics Ferenc, Szegedi Tudományegyetem; Valachi Anna irodalomtörténész; Rigó Béla irodalomtörténész; Fenyő D. György tanár, Radnóti Gimnázium, Budapest.
Kísérőrendezvényként a konferencia harmadik napján tanulmányútra kerül sor. A kirándulás célja a környéken megtalálható Radnóti –emlékhelyek megtekintése (Győr, Pannonhalma, Abda). A szakmai konferenciát színesíti az „Alkotni jó” országos képzőművészeti pályázat alkotásainak a kiállítása. A rendezvény fővédnöke Tverdota György egyetemi tanár.
Társszervezők: SZMPSZ Komáromi Regionális Pedagógiai Központja, a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület és a rimaszombati Pro Scholis szervezet. A rendezvény támogatói: Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság;Nemzeti Kulturális Alap, Szlovák Kormányhivatal, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
A konferenciáról az Eseménynaptárunkban is olvashatnak ITT>>>

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49679,49147,46512,43680″}