50712

Karácsony közeledtével az embert, egy koron túl, lerohanják az emlékek, kiváltképp, ha még fényképalbum is van hozzá, amit ma már, lévén a számítógép sosem felejtő memóriadobozában, még lapozgatni se kell. A fényképek úgy kerülnek eléd a semmiből, mint egy hosszú film, egyetlen, kimerevített kockája, és rád van bízva, hogy az emlékezeted rekonstruálja a teljes filmet.
Mint az első képen, ahol egy kisgyerek minden komolyságával nézel bele az objektívbe, és a karácsonyfán egy díszt tartasz. Mögötted, a család jól megbecsült orion tévéje lóg be a képbe, ami előtt ülve a tenkes kapitányának a kalandjait izgultad végét, kicsivel később pedig a négy páncélosét, hogy aztán mindent újraélj a barátaiddal, régi padlásokon bujkálva, rejtekből támadva, csapdát állítasz az ellenségnek, egy villás fűzfaágat nevezve ki géppisztolynak, amivel lekaszabolod az ellent.
De most ott feszítesz a képen, a legszebb ünnepi ruhádban. Rajtad az a hímzett lajbi, a nagyanyád keze munkája, ami még az óvodai ballagásodra készült. Mára már az a lajbi sincs meg, mint ahogy a nagymamád is elmúlt már – olykor csak egy-egy képről néz vissza rád.
De most ez a karácsonyi fénykép van előtted. A képről süt az ünnepélyesség, pedig az is meglehet, hogy téged úgy kellett hazaparancsolni a szánkózásból, és még némi tettleges noszogatás se kizárt. A havas téli napok legnagyobb élvezete az volt, amikor a falusi gyereksereg összegyűlt a templomoldalban, és olyankor belefeledkeztetek az önfeledt szánkózásba, amit csak időnként zavart meg egy-egy rosszarcú szülő megjelenése, aki zordon tekintettel parancsolta haza a csemetéjét. A nővéred ilyenkor az első szóra indult haza, amiért te a lelked mélyén megvetetted őt, aki rögtön beadta a derekát, az első szóra behódolt a felsőbbségnek… bezzeg te, mert te a tenkes kapitánya voltál, dacos kuruc, aki csak a labanc erőszaknak enged, aminek persze mindig sírás lett a vége.
Ez volt tehát a komolyságnak az oka a képen, ami nem is annyira ünnepélyes volt, hanem inkább egy kicsit sértődött.
Folytatás következik!

Sztakó Zsolt/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49788,50103,50274,50445,50587″}