50702

A Szlovák Tudományos Akadémia (SZTA) csütörtöki, december 18-i rendkívüli közgyűlése leváltotta Jaromír Pastoreket, az intézmény elnökét. A kutatók elégedetlenek voltak az elnök érdekérvényesítő képességével, többek között a kormánnyal folytatott egyeztetések során. Pastorek leváltása akkor válik jogerőssé, amikor azt az államfő is jóváhagyja.
Az SZTA elnökének leváltását a közgyűlés küldötteinek megközelítőleg 63 százaléka támogatta. Bírálói úgy vélik, az akadémia jövő évi költségvetése során folytatott tárgyalásain Pastorek gyenge érveket sorakoztatott fel, s miközben már hosszabb ideje tudott a tervezett 10 millió eurós karcsúsításról, ez ügyben nem foglalt időben állást. S bár a költségvetés végül marad az idei szinten, a kutatók szeretnének egy hosszabb távú, stabil, átlátható költségvetést, amely mellett hatékonyabban végezhetnék a munkájukat.

Pastorek viszont nem képviselte megfelelő módon a tudóstársadalmat. A leváltott elnök a közgyűlés döntését tiszteletben tartja. Mint elmondta, a Szlovák Tudományos Akadémia rendszere úgy van beállítva, hogy nagyon nehezen irányítható. „Sok különböző érdek ütközik, miközben a SAV szerkezeti átalakításának nehéz időszakában járunk” – szögezte le Pastorek, aki úgy véli, leváltásának valódi oka épp az intézmény átalakításából ered, mert sokan ellenzik azt.

Dusza János professzor, az akadémia elnökségi tagja szerint várható volt hogy az átalakítás kapcsán nagyon kiéleződnek az ellentétek, növekszik a feszültség. „Az akadémia 50 intézetéből 12 tudományos központ alakul, az intézmények mellett munkahelyek is szűnhetnek meg, érthető hát a kutatók részéről a feszültség” – nyilatkozta a nemzetközi hírű kutató a Felvidék.ma-nak.
A közgyűlés január 7-én választja meg új vezetőjét a 14 elnökségi tag köréből, így Dusza János is a potenciális jelöltek közé tartozik. Portálunk kérdésére azonban elmondta, nem kíván ringbe szállni az elnöki posztért. „Az elnöknek Pozsonyban kell tevékenykednie, én pedig továbbra is főként Kassán szeretnék élni és dolgozni”.

A leváltott Jaromír Pastorek második megbízatási idejét töltötte, amely 2017-ben ért volna véget. Az SZTA közgyűlésének elnöke, Ján Sedlák viszont önként mondott le, helyébe Karol Marholdot, a Botanikai Intézet igazgatóját választották.

BA, Felvidék.ma
A TASR felvételén a távozó elnök