50993

A hagyományos új évi túrán az idén csaknem hétszázan indultak el, hogy megmásszák a Rozsnyó felett emelkedő Pozsáló-csúcsot. A túrán Magyarország új kassai főkonzulja, Szesztay Ádám és családja is részt vett.

A rozsnyói Volovec turisztikai szakosztály által szervezett rendezvény kiinduló pontjához, Csucsom községbe rendkívüli buszjáratokkal lehetett eljutni. Innen egy alattomosan enyhe emelkedővel kezdődött a túra, ez után több mint 15 km-es erős hegyi szakasz következett. A reggeli –8 fokos hideget mindenki nagyon gyorsan feledte, s lekerültek a sálak, sapkák, volt, akiről a kabát is.

A fenyőerdőkben vezető út s a libasorban történő gyaloglás gyorsan feledtette a ünnepek eszem-iszomát. A pihenőhelyeken adott volt a lehetőség, hogy régi ismerősök találkozzanak, pótolják az elégetett kalóriát. Valószínűleg ezért is kínálgatták egymást olyan meggyőződéssel a férfiak a hátizsákok mélyéről előkerülő „lélekmelegítőkkel”.

Az időjárás az idén kegyeibe fogadta a túrázókat. Gyönyörű napsütés és a idei télen először látható hóréteg, pontosabban rétegecske tette felejthetetlenné a hegymászást. A több mint három órán keresztül tartó “erőltetett menet” után pillanthatták meg a résztvevők a több nevet is viselő Pozsáló /Ökörhegy, Nagyszikla/ csúcsot.

A csúcs érdekessége, hogy az 1293 m-rel a tengerszint felett található sziklatömb bár csak rövid ideig, de 1938. novembere és 1939. márciusa között Magyarország legmagasabb csúcsa volt. A Magas-Tátrát, a Mátrát és a Torna-Gömöri-karsztot befoglaló gyönyörű panoráma tárult innen a résztvevők szeme elé.

A kétnyelvű újévi köszöntőket a rozsnyói Burdiga Pál és a csucsomi Szőllős Sándor polgármesterek tartották. A köszöntőket pezsgőbontás, és Magyarország új kassai főkonzuljának, Szesztay Ádámnak jóvoltából jófajta tokaji megkóstolása követett, ami nagy sikert aratott. A hagyományos fényképezkedések után innen lefelé már összehasonlíthatatlanul könnyebb volt az út.
A csúcs alatti menedékháznál azért még mindenki megállt egy forró teára, s hogy beírja magát az idei túra vendégkönyvébe.
Csucsom község kultúrházában a helyiek immár hagyományosan megvendégeltek minden résztvevőt, s a biztosított ingázó különjárattal vissza lehetett jutni Rozsnyóra.

A gömöri régiót megmozgató rendezvény résztvevői között még Kassáról és Miskolcról érkezők is voltak. A túrázók többsége visszatérő, mint mondták, az ünnepek után nagyon jól esik egy ilyen “kis” téli séta. Az idén az időjárás is kegyeibe fogadta a résztvevőket és a szervezőket, így nem meglepő, hogy az egyik legtöbbször elhangzó búcsúzkodás a „jövőre ismét itt találkozunk” volt.

Köteles László, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthető meg. {iarelatednews articleid=”37418,31895,31811″}